pszichiátria

Vajon az inszomniában szenvedő betegek több vagy kevesebb álomra emlékeznek másokhoz képest? Inszomnia esetében a megváltozott alvás-fiziológia és egyéb betegségjellemzők hatással vannak-e az álmokra való emlékezésre és az álmok tartalmára?

Vajon hogyan zajlik az ébredés után az álmok előhívásának folyamata? Mitől függ az, hogy vissza tudunk-e emlékezni az álmainkra? A következőkben röviden ismertetjük az álmokra való emlékezés két modelljét: az aruosal-előhívás elméletet, illetve a kontinuitás hipotézist, ami az ébrenlét és az álomtartalom között lévő összefüggésekre vonatkozik.

Lehet-e vajon az álmodás és az álmok jellemzőit tudományos módszerekkel kutatni? Mely tényezők befolyásolják az álmodás folyamatát? Alvászavarokban megváltoznak-e ezek a jellemzők? Michael Schredl, a mannheimi alváslaboratórium munkatársa áttekintő tanulmányában vizsgálta a tudomány jelenlegi állása szerint adható válaszokat ezekre a kérdésekre.

A téli-nyári időátállítás miatt a szervezet belső órája kieshet a ritmusból, ami koncentrációs és alvási zavarokhoz, illetve fáradtsághoz vezethet - de nem mindenkinél.

Az öngyilkosság jelenleg a második-harmadik leggyakoribb elhalálozási ok a 15-24 év közötti lakosság körében különböző országokban. Az általános populációkban végzett epidemiológiai vizsgálatok (a kórházi statisztikák mellett, azokat kiegészítve) felhívják a figyelmet a megelőzés fontosságára.

Emma Evans és munkatársainak a serdülőkori öngyilkosság háttértényezőire vonatkozó áttekintő tanulmánya - nem meglepő módon - több szempontból is alátámasztotta a serdülő és a családi jellemzők szoros összefüggését.

Bár a depresszióval, a reménytelenséggel, a szorongással és egyéb pszichiátriai jellemzőkkel kapcsolatban igen széleskörű kutatások zajlottak és zajlanak napjainkban is az öngyilkosság rizikófaktoraira vonatkozóan, addig a szexualitás kérdéskörét - a szexuális abúzusok patogén szerepén túl – alig kutatták.

A serdülőkori öngyilkosság rizikótényezőit vizsgálva a depresszió jelenségköréhez jelentős mértékben kapcsolódva a reménytelenség szerepének kutatása a másik fontos tényező, ami a középpontban áll. A reménytelenség szerepét az öngyilkosság jelenségkörében számos tanulmány igazolta, azonban de nem kellő mértékben tisztázott még, hogy ez a kapcsolat közvetlen jellegű-e.

A szuicidium jelenleg a második-harmadik leggyakoribb elhalálozási ok a 15-24 év közötti lakosság körében különböző országokban. Az általános populációkban végzett epidemiológiai vizsgálatok eredményei szerint adoleszcenciában a szuicid események gyakoribbak, mint ahogyan azt a kórházi statisztikák alapján gondolhatnánk.

2010. február 16. - Budapest, Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichioterápiás Klinika

Szkizofrén betegeknél gyakran fordulnak elő negatív tünetek, mint pl. a beszéd elsivárosodása, az érzelemkifejezés képességének elszegényedése, a motiváció hiánya, apátia. Bár az antipszichotikumok többnyire hatékonyak a szkizofrénia pozitív tüneteinek kezelésében, sajnos a negatív tünetek kezelése mind a mai napig fennálló probléma, amit az új atípusos antipszichotikumok bevezetése sem oldott meg.

A bipoláris zavarok kutatásával kapcsolatban az egyik legígéretesebb irányvonalat a gyermekek és serdülők körében végzett vizsgálatok jelentik, mivel ezek eredményei mélyebb betekintést nyújtanak a betegség kezdetére és mechanizmusaira vonatkozóan, valamint olyan kezelések kialakítására nyújthatnak lehetőséget, amik megakadályozhatják a felnőttkori bipoláris zavarok kialakulását.

Módszertanilag kérdéses az, hogy lehet-e a kevert depressziót kategorikusan definiálni (fennáll-e vagy sem) vagy inkább a dimenzionális megközelítés látszik elfogadhatónak (milyen mértékben áll fenn), azonban a klinikusok számára a kategóriák hasznosabbak, mint a dimenziók – emiatt hasznos lenne egy olyan határ megállapítása a kevert depresszió dimenziójában, amit elérve szükségessé válik a kezelés.