A pszichogén bénulásban és pszichogén tremorban szenvedő betegek neurológiai összefüggéseinek vizsgálata felveti az újabb terápiás irányvonalak kifejlesztésének lehetőségét. Írásunk utolsó részében erről számolunk be.
A pszichogén bénulás képalkotó eljárásokkal feltért neurológiai korrelátumai igen érdekes kérdéseket vetnek föl. A következőkben az eredmények értelmezésének két lehetséges módját ismertetjük.
Az öngyilkosság komplex probléma, amely nem vezethető vissza egyetlen okra. Biológiai, genetikai, pszichológiai, társadalmi, kulturális és környezeti tényezőknek különböző mértékben lehet szerepe a kialakulásában.
Az utóbbi években számos agyi képalkotó eljárás (fMRI, PET, SPECT) alkalmazásával próbálják a medikálisan megmagyarázhatatlan mozgászavarok neurológiai összefüggéseit feltárni. Jelen részben a kapcsolódó kutatások összegzésére kerül sor.
A pszichogén bénulás és a pszichogén tremor kezelése összetett megközelítést igényel: körültekintő és empátiás felvilágosítást a betegség mibenlétéről, pszichoterápiás módszerek alkalmazását, gyógyszeres kezelést, fizikoterápiát és egyéb módszereket.
Jelen részben a pszichogén bénulás és a pszichogén tremor demográfiai jellemzőit, a társuló pszichiátriai zavarokat, a betegség lefolyásának főbb sajátosságait, illetve a klinikai jegyeket ismertetjük.
A pszichogén mozgászavarokra vonatkozó főbb etiológiai megközelítések közül a pszichodinamikus elmélet és a disszociáció elvének ismertetés után a jelen részben a szociális és kulturális vonatkozások, illetve a biológiai elméletek rövid összegzésére kerül sor.
A pszichogén bénulás és tremor hátterében álló okok még napjainkban sem teljesen tisztázottak annak ellenére, hogy számos elméletet alkottak már a hátterében álló tényezőkre vonatkozóan, illetve újabban egyre több empirikus kutatás is történik ezzel kapcsolatban. A jelen részben a pszichogén mozgászavarokra vonatkozó etiológiai megközelítések közül a pszichodinamikus elméletet és a disszociáció elvét ismertetjük Dennis A. Nowak és Gereon R. Fink munkája nyomán.
Az azonosítható neurológiai betegség nélkül jelentkező bénulás és a mozgászavarok aránylag gyakori jelenségek a neurológiai járóbeteg-ellátásban. Gyakoriságuk és fontosságuk ellenére ezek a zavarok meglepően kevés figyelmet kapnak a klinikai orientáltságú idegtudományi kutatások sorában.
A személyiségzavarok kezelése számos kritikus problémát vet fel az egészségügyben. Az egyik ilyen a pszichiátriai osztályon való kezelés, illetve az osztályon való benntartás kérdésének megítélése abban az esetben, ha a beteg veszélyesnek tűnik önmagára vagy másokra nézve. Ez a kérdéskör nemcsak egészségügyi, hanem jogi és társadalmi problémákat is felvet.
A személyiségzavarok pszichológiai és farmakológiai kezeléseinek rövid áttekintése után jelen írásban az egyes ellátási formákról lesz szó. A különböző ellátási modellek lényegének megértésével hatékonyabbá lehet tenni adott intézményekben a már meglévő kezelési módokat.
A személyiségzavarok terápiájában a fő hangsúly a pszichológiai kezelési módszereken van, azonban sok esetben szükség lehet kiegészítő gyógyszeres kezelésre is a társuló érzelmi-hangulati problémák enyhítésére. A farmakoterápiás lehetőségekről lesz szó a továbbiakban.
A személyiségzavarok klinikai képének rövid áttekintése után jelen részben a kezelés főbb irányvonalairól ejtünk szót. Mivel a személyiségzavar önmagában, mint mentális zavar igen összetett jelenség, ezért a tudományosan megalapozott bizonyítékokon alapuló orvoslás még csak a kezdeti fázisában jár.