Infektológia
Hogyan tehető biztonságosabbá a hosszú távú antibiotikum használat?
A Harvard Egyetem biológiailag inspirált mérnöki karának kutatói felfedezték, hogy számos gyakori antibiotikum hosszú távú használata miért jár veszélyes mellékhatásokkal, és bemutattak két egyszerű stratégiát, melyek segíthetnek az antibiotikumokra adott veszélyes válaszok megelőzésében. Eredményeikről a Science Translational Medicine számolt be.
Szúnyog által átvihető vírusos betegségek hazánkban
Európából a 20. század folyamán a mocsarak lecsapolásával, a DDT, majd más inszekticidek bevezetésével a malária és a sárgaláz is kiszorult, azonban számos kisebb közegészségügyi jelentőséggel bíró mikroorganizmus továbbra is cirkulál.
A kullancs-encephalitis immunizálás
Az Európában elérhető oltással történő alapimmunizáció során 3 oltás szükséges: a második dózis 1-3 hónap múlva, a harmadik pedig 5-12 (FSME IMMUN) vagy 9-12 (Encepur) hónappal az első után szükséges.
Halálosabb a legutóbbi H7N9, mint a H1N1
A H7N9 influenza vírus súlyosságát felmérő első becslések azt mutatják, hogy a H7N9 infekció miatt hospitalizált betegek mintegy harmada életét veszti a fertőzés miatt. A szakértők figyelmeztetnek, hogy a törzs a következő influenza szezonban jóval virulensebb formában ismét megjelenhet.
A kullancs-encephalitis epidemiológiája - Incidencia és prevalencia adatok
A kullancs a hajas fejbőrre, a fül vagy a végtagok bőrébe kapaszkodik, átszúrja az epidermist és nyálával a vírust, érzéstelenítő és fájdalomcsillapító anyagokkal együtt átjuttatja a gazdaszervezetbe, aki számára ez így többnyire észrevétlen marad. Ez magyarázhatja azt a klinikai tapasztalatot, hogy a fertőzött betegek sokszor nem tudnak kullancscsípésről.
A kullancs-encephalitis diagnózisa és kezelése
Mivel kullancs-encephalitis vírusra direkt ható antivirális szerek nem állnak rendelkezésre, így a célzott kezelés hiányában a szupportív terápiára kell kiemelt figyelmet fordítani.
Szuvenír Thaiföldről
Az Országos Mentőszolgálat szállította a Szent László Kórház Trópusi Betegségek Osztályára a fiatal, Thaiföldről hazatérő 24 éves férfibeteget 4 napja tartó láz, elesett állapot miatt.
Naponta egy új fertőzött - interjú Dr. Szlávik János infektológussal, a Szent László kórház főorvosával
A fiatalok már nem félnek az AIDS-től, pedig Magyarországon még mindig stigma. Mivel már nem számít halálos kórnak, kiesett a köztudatból és nemcsak a civilekéből, hanem az orvosokéból is. Miközben a fiatalok egy része éppen azért mer felelőtlen lenni, mert nem fél a fertőzéstől, addig a középkorúak néha az utolsó pillanatig is titkolják. Még az orvosuknak sem mondják el, azok pedig még az árulkodó jelekből sem jönnek mindig rá, hogy AIDS-szel állnak szemben. Magyarországon 10 végstádiumban lévő AIDS beteg közül 8 újonnan regisztrált.
A Middle East Respiratory Syndrome koronavírusról (MERS-CoV)
2012. június 13-án Szaúd-Arábiában egy 60 éves férfit vettek fel kórházi ápolás céljából 7 napja tartó lázas betegség, köhögés miatt. Az elvégzett mellkasröntgen kétoldali pneumoniát igazolt, ennek megfelelően piperacillin-tazobactam, micafungin, levofloxacin és osletamivir kombinációs terápiát indítottak.
Kullancs-encephalitis - Összehasonlító vizsgálatok
A különböző cégek által gyártott vakcinák immunogenitására irányuló vizsgálatok eredményeit nehéz összehasonlítani, hiszen különböző módszereket használnak a kullancs-encephalitis vírusra specifikus antitestek kimutatására. Ennek ellenére, a közelmúltban több vizsgálat eredménye is megjelent, melyekben ugyanazt a módszert használva vizsgálták az oltóanyagokat.
A Q-lázról
Q-láz 1937-ben kapta a nevét a „query fever” („kérdéses” láz) elnevezésből, hiszen a kórokozó akkoriban még nem volt ismert. Ez a furcsa név azonban a betegséget okozó ágens, a Coxiella burnetii felfedezése után is a betegségen ragadt.
HCV tünetek és diagnosztika
A csendes gyilkos időbeni felismerése csak akkor lehetséges, ha akkor is gondolunk ennek lehetőségére, amikor a beteg teljesen panasz- és tünetmentes.
A kullancs-encephalitis klinikuma, virológiája és pathogenezise
A kullancs-encephalitis egy flavivírus, a TBEV (tick-borne encephalitis virus) által okozott betegség, mely egyre növekvő közegészségügyi problémát okoz Európában.