Infektológia
Ígéretes HIV prevenciós gyógyszer
A Science tudományos folyóiratban megjelent amerikai kutatási eredmény arra utal, hogy a napi rendszerességű tabletták helyett a jövőben 1-3 hónapos injekciókúra alternatívát nyújthat a HIV kockázatának csökkentésére.
Hogyan ejthetjük csapdába az influenza vírusokat?
A California Egyetem kutatói elsőként mutatták ki, hogyan vágja át az influenza A vírus a protektív mucus hálót, hogy megfertőzze a respiratorikus sejteket, majd azokból kiutat találva más sejteket is megfertőzzön.
Bögölycsípés és az internet
Augusztus végén, balatoni nyaralása után egy héttel jelent meg Ambulanciánkon a 45 éves nőbeteg, akit háziorvosa „influenza” diagnózissal utalt be lázas, rendkívül elesett állapotban.
Befejeződött a legnagyobb, hármas fázisú klinikai vizsgálati program a hepatitis C vírusfertőzésben szenvedő betegek kezelésével kapcsolatban
Az AbbVie sikeresen befejezte az eddigi legnagyobb, hármas fázisú klinikai vizsgálati programot az 1-es genotípusú hepatitis C vírusfertőzésben szenvedő betegek szájon át szedhető, interferon-mentes kezelésével.
Typhoid láz: versenyfutás az idővel
A tífusz főleg a gyenge közhigiéniájú országokban előforduló életveszélyes fertőzés. Évente több mint 20 millió ember fertőződik meg baktériummal szennyezett étel vagy ivóvíz fogyasztásán keresztül.
Nem várt fogás egy dunai horgásztúrán
Augusztus közepén jelent meg rendelésünkön egy 36 éves férfi beteg, aki az előző héten horgásztúrán vett részt családjával a Dunán. A kirándulás utolsó napján mindhármuknál láz, ízületi és izomfájdalom jelentkezett, melyek különösebb beavatkozás nélkül, maguktól megszűntek 4 nap múlva.
Konvergáló járványok: tuberculosis és diabetes
A diabeteses betegeknek, függetlenül attól, hogy a betegség 1-es vagy 2-es típusú, körülbelül 2-3-szor nagyobb a rizikója aktív TBC-re az egészséges populációhoz viszonyítva. Minél rosszabb a glükóz kontroll, annál magasabb a kockázat is.
Új rizikófaktor a cardiovascularis betegségekben
A nervus trigeminus ophtalmicus ágát érintő herpes zoster révén a transaxonálisan terjedő varicella-zoster vírus (VZV) képes eljutni az agyi artériákba. A bejutott vírus által okozott zárvány szövettani eljárással kimutatható. Egy 2009-ben Lancet-ben megjelent vizsgálat szerint az így okozott vasculopathia felelős lehet a stroke és a transiens ischaemiás attack (TIA) kialakulásáért.
Az influenza oltás javíthatja a szülés kimenetelét
A halifaxi Dalhousie Egyetem tanulmánya szerint a vakcinálatlan gravidákkal összehasonlítva a terhesség alatt influenzaoltásban részesült nőknél alacsonyabb lehet a koraszülés vagy a kis súlyú magzat születésének esélye.
HPV és epilepsziás rohamok: Újabb ok a vakcinálásra?
Két különleges tanulmány jelent meg nemrégiben a human papillomavirus (HPV) kapcsán. Az egyiket a Journal of Infectious Diseases publikálta a Centers for Disease Control and Prevention (CDC) kutatóitól. A második a Shriners Hospitals Pediatric Research Center kutatóinak munkája és az Annals of Neurology hasábjain jelent meg.
A tuberkulózis okozta tüdő léziók eltérőek és egymástól függetlenek, akár aktív akár látens a fertőzés
Az University of Pittsburgh kutatóinak állatmodellje azt bizonyítja, hogy a tuberkulózis okozta tüdő léziók meglepően nagy változatosságot mutatnak és egymástól függetlenek, akár klinikailag aktív vagy látens a megbetegedés. Az új preventív vakcinák fejlesztésének módjára rávilágító eredményeket a Nature Medicine online kiadása közölte.
Reménysugár a HIV betegség végleges gyógyításához
Egy új vizsgálat eredményei alapján az antiretrovirális kezeléssel kombinált radioimmunoterápia eredményes lehet a HIV-vel fertőzött sejtek eliminálásában, így fontos lépés lehet a HIV fertőzés végleges gyógyulásáért folytatott harcban.
Új módszerrel javítható a szepszis túlélése
A szepszis, a szervezetnek a súlyos infekciókra adott válasza több áldozatot követel, mint az emlőtumor, a prosztatarák és az AIDS együtt. Átlagosan a diagnózisok 30%-a halállal végződik.