Nincs valóságos esélyegyenlőség
Egyre többször merül fel egészségügyi témájú nyilatkozatokban a betegközpontú ellátás fogalma, valamint a betegjogok előtérbe helyezését célzó intézkedések bejelentése.
Egyre többször merül fel egészségügyi témájú nyilatkozatokban a betegközpontú ellátás fogalma, valamint a betegjogok előtérbe helyezését célzó intézkedések bejelentése.
Az amerikai Legfelsőbb Bíróság hétfőn úgy határozott, hogy nem tűzi napirendre azt a keresetet, amelyet csaknem négy éve nyújtott be két kutató azzal a céllal, hogy tiltsák be az embrionális őssejtkutatás szövetségi finanszírozását.
Az egészségügyi dolgozók érdek-képviseleti szervezetei szerint a szerdai egyeztetés után is több kérdőjel maradt a kötelező nyugdíjazás alóli felmentés ügyében.
Ma már sokszor a legkisebb hibának is súlyos következményei lehetnek, a fogorvosokkal szembeni bírósági eljárások száma pár év alatt megtöbbszöröződött.
A büntetőjog egyik legfontosabb területe a büntetőjogi felelősség tana. A büntetőjogi felelősség alatt azt a kötelezettséget értjük, mely alapján a bűncselekményt elkövető személy vállalja a cselekménye miatti büntetőjogi következményeket. A felelősség a bűncselekmény hatása és jogi következménye. A büntetőjogi felelősség feltétele a bűncselekmény elkövetése.
A korai társadalmak nem különböztették meg a polgári és a büntetőjogi törvényeket, azokat együtt szabályozták. Az orvosi tevékenységért való büntetőjogi felelősség nem új keletű.
Január 1. napján az új Munka törvénykönyve teljes terjedelmében hatályba lépett, így nem árt újra áttekinteni, milyen változásokat hozott az új szabályozás és mik a mostantól érvényes újdonságok.
Ellenőrizze a DRportalon regisztrált adatainak a helyességét, és kezdje el velünk online tanfolyamunkat! Ne felejtsen el szólni a kollégáinak sem!
Az új egészségügyi „saláta-törvény” módosítja a gyógyszerhamisítással kapcsolatos intézkedéseket, erősíti a betegek gyógyszerbiztonságát, szabályozza a gyógyászati-segédeszközellátást.
Évente körülbelül ötven panasz vagy bejelentés érkezik az adatvédelmi hatósághoz az egészségügyi adatok kezelésével kapcsolatban – írja a Világgazdaság. Alexin Zoltán egészségügyi adatvédő szerint a magyar betegekről extrém hosszú ideig extrém sok adatot tárolnak.
Az egészségügyi államtitkárság cáfolja azokat az értelmezéseket, amelyek szerint az új egészségügyi salátatörvénnyel feladatokat vonnának el az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól (OEP).
Az egészségügyi szolgáltatóknak júliusig van idejük arra, hogy módosítsák ügyeleti szabályozásukat és megteremtsék a feltételeit annak, hogy a rezidensek csak szakorvosi felügyelet mellett ügyelhessenek.
A személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvényt lecserélték, idén januártól az információs önrendelkezési jogról és az információs szabadságról szóló törvény lépett a helyébe. Dr. Péterfalvi Attila a NAIH elnöke tartott előadást a VI. MED. ET JUR. Felértékelődött Felelősség Konferencián.