5 érdekesség a Mona Lisa-ról
Tudta például, hogy egyszer ellopták a Louvre-ból és Picasso is gyanúsított volt?
Tudta például, hogy egyszer ellopták a Louvre-ból és Picasso is gyanúsított volt?
Háromrészes sorozatunkban képzeletben végig utazunk az Egyesült Államok keleti-partján, és a teljesség igénye nélkül bemutatunk néhány kihagyhatatlan helyet. Stílusosan a Niagara vízesésnél kezdünk.
A kísértetek emlegetése kapcsán inkább London juthatna eszünkbe, pedig a fények városaként ismert Párizsnak is van egy hátborzongató oldala.
Most hogy a lombhullató növények már teljesen megkopaszodtak és vastag avar borítja a földet, úgy tűnik, semmi tennivaló nem akad a kiskertekben. A látszat ellenére azonban rengeteg feladat vár a kiskertek tulajdonosaira a tél beköszöntével is.
Napjainkban már ismerjük a betegségeket, melyekről régen még csak pletykákból halhattak az emberek. A filmipar és az orvostudomány fejlődése nagyban elősegítette, hogy sokan megismerhessék a legritkább betegségeket. Ez a felsorolás nem a legjobb filmekről szól, hanem olyan ritka betegségekről és rendellenességekről, amikkel legtöbben csak ezekben a filmekben találkozhattak az emberek. Nem csak megjelennek ezekben a filmekben a különleges problémák, de központi szerepet is kapnak a történetben. Néhányuk nagyon népszerű volt, némelyik kevésbé, de mindet érdemes megnézni.
Az év végi hajtás miatt vagy az ünnepekre való készülődés során mindenki siet, de érdemes a nagy rohanásban megállni egy-két percre, és időt szakítani néhány fontos dologra.
Az álmok a legtitokzatosabb és a legérdekesebb élmények életünkben. Az ókori Rómában az álmokat az Istenek üzeneteinek tartották, és a szenátus előtt vitatták meg őket. Az álomtolmácsok még a hadvezéreket is elkísérték a hadjárataikra. Azt is tudjuk, hogy sok művész az álmaiból nyert ihletet a műalkotásaihoz. Sajnos elég kevés, amit biztosan tudunk az álmainkról, de összeszedtünk egy rövid listát az álmokról tudott érdekes tényekből.
A zöldségek és gyümölcsök fogyasztásának jótékony hatása régóta ismert, a legfrissebb kutatások szerint azonban a nők esetében jelentősen csökkenthető segítségükkel a stroke kialakulása is. A tudósok ugyanis felfedezték, hogy a bennük található antioxidánsoknak köszönhetően azok a hölgyek is elkerülhetik a súlyos problémát, akiknél már korábban szívbetegséget diagnosztizáltak.
Színes programok szürke időben is, tekintse át a DRportal ajánlóját!
Ha megesszük az alma héját - polifenolok (antioxidánsok) kerülnek be a szervezetünkbe, amelyek kivédik a hasmenést.
Mindannyian szeretnénk egészségesen étkezni, ám ennek érdekében rengeteg dologra kell odafigyelnünk: milyen tartósítószerekkel, színezékekkel vagy egyéb „finomságokkal” készült az élelmiszer, na és persze mekkora kalóriatartalommal bír. Azonban ha mindezeket szem előtt tartjuk, akkor is akadhat olyan információ, amivel olykor még a leginkább egészségtudatos vásárlók sincsenek tisztában. A következőkben ilyen meglepő információkat osztunk meg az olvasóval.
A folyadékpótlás télen talán még fontosabb, mint nyáron, mert a nyilvánvaló jelek, mint a szomjúság, meleg vagy izzadás nem figyelmeztetnek bennünket arra, hogy megfelelő mennyiségű folyadékot vigyünk be szervezetünkbe. Pedig a meleg ruhák alatt éppúgy megizzadunk, a fűtés miatt szárazabb a levegő, a zárt, fűtött terekben, minden kilégzéssel vízpárát fújunk ki, amellyel jelentősen csökken testünk víztartalma.
Tízezernél több európai ember génjeinek elemzése azt mutatta, hogy egy bizonyos génváltozattal élő embereknek nagyobb az alvásigényük - idézte egy európai összefogásban készült kutatás eredményét a BBC .
Senki sem szeretne beteg lenni, ezért nem vesszük jó néven, amikor régen látott influenzás ismerősünk hatalmas cuppanós puszival ugrik a nyakunkba találkozásunk örömére, és inkább elkerüljük zsebkendőbe trombitáló, köhécselő embertársainkat. Vannak azonban néhányan, akik annyira félnek a betegségektől, hogy mindent csak papírzsebkendővel hajlandók megérinteni, és a fertőzésektől való félelmükben emberi kapcsolataikat is a lehető legszűkebbre korlátozzák. Olyanok is akadnak, akik kényszeresen figyelik testük legapróbb, jelentéktelen változásait is, melyek hátterében azonnal fenyegető kórt sejtenek. Az alábbi lista bizonyítja, hogy a hírnév, a siker, pénz, de még a hatalom sem véd meg az effajta beteges mániáktól.