5 érdekesség a Mona Lisa-ról
Tudta például, hogy egyszer ellopták a Louvre-ból és Picasso is gyanúsított volt?
Tudta például, hogy egyszer ellopták a Louvre-ból és Picasso is gyanúsított volt?
A vezető nemzetközi aukciósházak forgalmából egyre jelentősebb hányadot kihasító privát, azaz árverésen kívüli eladások is megérkeztek a digitális érába. A Christie's már külön honlapot is kreált idén tavasz óta működő private sales online galériájának.
Közel 2100 évvel ezelőtt egy egyiptomi férfi sinusfertőzésbe halhatott bele, amit fogszuvasodás és egyéb szájüregi betegségek okozhattak - állítják a kutatók a múmia fogászati vizsgálatát követően. A mumifikált testről nemrég elkészült CT felvételt elemezve a kutatók megpróbálták rekonstruálni az elhunyt utolsó napjait.
Felfedezésekkel teli, fénysebességgel fejlődő korunkban hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy egy-egy tudományos fejlesztés éveket, sőt olykor évtizedeket vesz igénybe. A kutatómunka során azonban adódhatnak olyan véletlenek, amelyeket egy okos kutató azonnal a maga javára fordíthat, és percek alatt megszülethet egy újabb, akár az emberiség mindennapjait megváltoztató felfedezés.
Bőrgyógyász, aki régészeti és antropológiai kutatásokat végez, könyveket ír, tudományos közleményeket publikál, előadásokat tart, lektorál és verset fordít. Cseplák György salgótarjáni nyugalmazott főorvos 55 évet dolgozott a szakmájában, elismert, szeretett ember a nógrádi megyeszékhelyen.
Köztulajdonba kerülnek Franz Kafka kéziratai, miután egy izraeli bíróság döntése alapján át kell adni a nemzeti könyvtárnak az író hagyatékát, amelyet jelenleg két nővér birtokol.
Az intelligencia az a sajátosságunk, amire talán a legbüszkébbek vagyunk. Nem fontos, hogy mi magunk rendelkezzünk vele személyesen, elég, ha a nemzetünk büszkélkedhet okos emberekkel. Magasztos érzés ugyanis egy intelligens nemzet tagjának lenni, hiszen ez valami vérrel terjedő dolog, ami más népekben csak hígabban csorog.
A numizmatika - a műtárgyakhoz és a festészethez hasonlóan - évszázadok óta közkedvelt gyűjtési terület. A régi és új pénzérmék utóbbi évekre jellemző felértékelődése elsősorban az aranyár emelkedésének köszönhető - az egyéb befektetési formákra mostanság jellemző bizonytalanság a nemesfém árának folyamatos emelkedését eredményezte. Ismét népszerű a két háború közötti polgári életérzés: egy kis aranyat nem árt ha tartalékolunk - írja a műtárgy.com
Miközben a britek nagyobb alapterületű lakásokra vágynak, az ingatlanok mérete folyamatosan csökken. A felmérések szerint a britek építik átlagosan a legkisebb lakásokat Európában, aminek nem feltétlenül a népsűrűség az oka.
Különleges, a mellrák első jeleit detektálni képes sportmelltartót fejlesztett ki a First Warning Systems nevű cég. A melltartó jobb hatásfokkal és sokkal hamarabb veszi észre a daganatokat, mint a hagyományos, mammográfiás szűrési eljárások.
Széppataki Rózának, a Pesti Magyar Játékszíni Társaság 20 éves színésznőjének öltözőjébe 1813 nyarán különös levelet hozott a színházi mindenes: „Holnap jókor haza kell utaznom. Én magát véghetetlen szeretettel szeretem, s lelkemben hordom képét, mióta először színpadon megláttam játszani, s ezen szende képet fogom titkon keblembe zárva, végleheletemig hordani.
Az emberek nemcsak szexuális életüket nem szeretik a tudományos kutatókkal kitárgyalni, hanem érzékelésük sajátosságait sem. Így a tudósok sokáig azt gondolták, a szinesztézia nagyon ritka jelenség, pedig korántsem... Ön ismer szinesztétákat, netán maga is közéjük tartozik?
A rejtvény a következő: Mi az, ami olyan kicsi, hogy látni sem lehet, de elég okos ahhoz, hogy futtasson egy iPad-et, vagy megállítsa a tumor terjedését? A válasz a nanotechnológiában keresendő.
Svéd kutatók eredményei szerint az intenzív nyelvtanulás hatására az agy bizonyos területei növekednek.