5 érdekesség a Mona Lisa-ról
Tudta például, hogy egyszer ellopták a Louvre-ból és Picasso is gyanúsított volt?
Tudta például, hogy egyszer ellopták a Louvre-ból és Picasso is gyanúsított volt?
"Lássuk már most, mily intézkedésekkel látszik megvalósíthatónak az a cél, hogy a házasság előtt szerzett nemibetegségek ne cipeltessenek be a házasságba. A legszimpatikusabb intézkedés az volna, hogy a házasulandók kötelező orvosi vizsgálatnak vétessenek alá."
Bár ma a genetikailag megtervezett világ utópiáját még csak a tudományos fantasztikus filmekben láthatjuk – például a Gattaca címűben, ahol a főhős nem lehetne űrhajós az őt érő genetikai diszkrimináció miatt –, a tudomány azonban már ma is képes bizonyos fizikai tulajdonságokra következtetni a gének alapján.
A pszichológiát a közvélemény olykor a tudományok kétes értékű mostohagyermekeként kezeli, ami bizonyos szempontból érthető. Először is, az átlagember hajlamos a filmekben vagy show-műsorokban szereplő „terapeutákkal” azonosítani a pszichológiát, másrészt pedig szinte kivétel nélkül mindenki önjelölt pszichológusnak képzeli magát. A pszichológiát sokan megpróbálták helytelenül, a fizikához vagy kémiához hasonlóan, egyszerűen természettudományként értelmezni és alakítani.
Cézanne életművének újszerű, eddig még egyetlen kiállításon sem bemutatott megközelítését tűzte ki célul a Szépművészeti Múzeum október végén nyíló, Cézanne és a múlt - Hagyomány és alkotóerő című nagyszabású tárlata.
Ha Percy Spencer nem hagyja a zsebében a csokoládéját, akkor lehet, hogy még mindig csak a gázon pattogtatnánk a kukoricát. 57 éve került először kereskedelmi forgalomba a mikrohullámú sütő, az első tudatosan mikrohullámmal készített étel pedig a popcorn volt.
Kálmán Imre 47 éves volt, amikor 1928-ban egy bécsi kávéházban találkozott a nála harminc évvel fiatalabb Vera Makinszkajával. Az orosz-lengyel arisztokrata családból származó táncosnő az anyjával menekült a Szovjetunióból. Színésznőnek készült, jobb híján kabarékban lépett fel, de volt, hogy élőképekben jelent meg meztelen szoborként.
Riválisai szerint „nem is csupán parfüm, hanem egy istenverte emlékmű”, amit egyszerűen nem lehet a porba dönteni vagy felülmúlni, hisz már a neve is mágikus hatalommal bír.
Hamarosan a mobilunk többet tud majd az egészségünkről, mint az orvosunk, és ez idővel teljesen átalakítja majd a hagyományos orvos-beteg viszonyt és az egészségügyi rendszert – jósolják a témában jártas kutatók. A folyamatnak még csak az elején járunk, de már vannak olyan országok, ahol a receptre nemcsak gyógyszert, hanem mobilalkalmazást is felírnak.
"Hogy a szifilisz főterjesztője a prostitúció, melyet sok körülmény, igy az alkohol, a késői nősülési lehetőség, a családalapitási nehézségek, lakásviszonyok, a nagyvárosok lazább erkölcse, gazdasági viszonyok stb. is támogatnak, minden kétségen felül áll." - Évszázados tanácsok sorozatunk következő része Az egészség enciklopédiában leírtak szerint mutatja be a szifilisz és a prostitúció összefüggéseit.
A kórházak építészeti struktúrája és tervezése időről időre változik, így a régente általánosan elterjedt, steril, fehérre mázolt falaktól mára eljutottunk az olykor vibráló, lenyűgöző megjelenésig. A napjainkban használatos külső és belső építészeti elemek bizonyítottan javítják a betegápolás körülményeit.
A hűvösebb időjárás, a színek pazar kavalkádja, a kevesebb turista miatt az ősz talán a legtökéletesebb évszak az utazásra. Jól tudják ezt a National Geographic Traveler szerkesztői is, ezért összeállítottak egy listát, melyben a világ legkellemesebb kirándulóhelyeiből szemezgethetünk.
A műtárgy.com - műtárgykeresés szakértelemmel portál a hazai aukciósházak, antikvitások, műgyűjtők, kortárs képző- és iparművészek, valamint kortárs galériák műtárgy kínálatát teszi elérhetővé egy szakmailag kidolgozott online felületen. Tekintse meg a portál aktuális ajánlatát!
Mondd meg, mit eszel, és megmondom, ki vagy! - tartja a mondás. Ám az étkezési szokások (ét-vágy) nem feltétlen árulkodnak a jellemről (becs-vágy). Tömeggyilkos is lehet szelíd vegetáriánus, és a véres steaket marcangoló nagyevő is békés családapa. Mussolini a tejet, Mao Ce-tung a görögdinnyét, Franco tábornok a paellát kedvelte, Szaddám Huszein rósejbnit kért kivégzése előtt.