pszichiátria
Az antidepresszáns kezelésben részesülő betegeknél megemelkedik a diabetes rizikója
Az Egyesült Királyságban vezetett General Practice Research Database (GPRD) alapján vizsgálták a 30 éves vagy idősebb, hosszú távú (24 hónap<) antidepresszáns-kezelésben részesülő betegek esetében fellépő cukorbetegség rizikóját.
Étrend-kiegészítővel csökkenthető a trichotillomania
A tanulmányukban részt vevő emberek több mint felénél csökkentette a hajtépést az acetilcisztein nevű, vény nélkül kapható étrend-kiegészítő - közölték amerikai kutatók az Archives of General Psychiatry című szaklap hétfőn megjelent számában.
Már a tényleges tünetek előtt korai jelek utalhatnak a Parkinson- és az Alzheimer-kórra
Német orvosok szerint már korai jelek utalhatnak a Parkinson- vagy az Alzheimer-kórra, még mielőtt a tényleges tünetek jelentkeznek.
Az SSRI-ok alkalmazása és a szerotonin-szindróma
2009 áprilisában az FDA felhívta a figyelmet arra, hogy az SSRI (szelektív szerotonin reuptake inhibitor) vagy SNRI (szelektív szerotonin-norepinephrin reuptake inhibitor) kezelésben részesülő betegeknél ezen szerek és az 5-hydroytryptamine receptor agonisták (triptánok) együttes alkalmazása életveszélyes szerotonin-szindrómát / malignus neuroleptikus szindrómát okozhat.
Áttörést jelent a pszichiátriai kórképek tanulmányozásában és gyógyításában egy új magyar kutatás
Áttörést jelent a pszichiátriai kórképek természetének kiderítésében és gyógyításában a Vizi E. Szilveszter akadémikus vezetésével végzett kutatás, amellyel ki lehet mutatni hogyan változik különböző betegségeknél az idegsejtek végkészülékében (receptorain) a felszabaduló ingerületátvivő anyag mennyisége, s miként fejtik ki a gyógyszermolekulák e receptorokon a hatásukat.
A Parkinson-kór megváltoztatja a jutalmazásra adott választ
Magyar és amerikai kutatók új teszttel vizsgálták, miként rontja a Parkinson-kór a páciensek képességét arra, hogy tanuljanak a jutalmazásból, gyógyszeres kezelésük pedig azt, hogy a negatív kimenetelből vonjanak le megfelelő következtetést. Az eredmény azt jelzi, hogy a depresszió és az impulzuskontroll zavarai között kapcsolat állhat fenn - közölte kedden az EurekAlert című tudományos portál (www.eurekalert.org).
Tanulmányi eredmény és szorongás
A Gazdasági és Szociális Kutatási Tanács felmérései szerint a szorongásra hajlamos egyetemi hallgatók nehezebben zárják ki a zavaró tényezőket tanulás közben, és a folyamatos koncentrációval is problémáik vannak.
2nd European Conference on Schizophrenia Research
2009. szeptember 21-23. között második alkalommal megrendezésre kerül a 2nd European Conference on Schizophrenia Research. A konferencia helyszíne Berlin.
Neuropszichofarmakológiai kongresszus
2009. október 1-3. között ismét megrendezésre kerül, immár tizenegyedik alkalommal a tihanyi Neuropszichofarmakológiai Kongresszus, mely az elsővel (Hévízen) együtt a tizenkettedik nemzetközi rendezvénye a Magyar Pszichofarmakológusok Társaságának.
Az anorexia biológiai eredete
Az evési rendellenességeket a szakértők általában pszichológiai eredetű, illetve társadalmi problémaként kezelik, pedig valószínű, hogy biológiai tényezők is szerepet játszanak a kialakulásukban.
Segítségre szorul a depressziós szülő gyereke
Az amerikai Nemzeti Kutatótanács (NRC) és az Orvostudományi Intézet legfrissebb közleménye arra szólítja fel az egészségügyi dolgozókat és szociális munkásokat, hogy jobban figyeljenek oda a depressziós szülők gyermekeire.
Veszélyes nyugtatók
A Göteborgi Egyetem kutató szerint jelentősen fokozzák az öngyilkosság kockázatát a nyugtatók idős emberek esetében, ezért az orvosoknak körültekintéssel szabad csak felírni az ilyen gyógyszereket ebben a korosztályban.
Van-e klinikai jelentősége alkoholdependencia esetében az abúzus diagnosztizálásának? II.
Ray és mtsai (2009) vizsgálatuk eredményei alapján felvetik annak lehetőségét, hogy azok az alkoholdependenciában szenvedő személyek, akiknek sohasem volt abúzusa, az alkoholdependens betegek egy külön csoportját alkotják.