életstílus
A tudomány ünnepe – Nyílt napok a tudomány szentélyeiben
Félszáznál több rendezvényt szerveznek az MTA kutatóintézetei és központjai a magyar tudomány ünnepe november 30-ig tartó programsorozata keretében. A felfedező tudomány felfedezése: kutatóhelyek tárt kapukkal elnevezésű rendezvényekre 14 éves kortól várják az érdeklődőket.
A doppingháborúban nyáron elmaradt a nagy durranás - Nem merte? Nem akarta? Nem tudta?
Athénban, a 2004-es ötkarikás játékokon 28 doppingeset volt, négy éve, Pekingben 18, Londonban, az idei nyári olimpián pedig 14-en buktak meg tiltott szer használata miatt. Jelen adatok szerint - tehetjük hozzá, de erről majd később… A "pozitívumok" csökkenésének akár örülhetnénk is, ámde részsiker ez, már csak azért is, mert a brit fővárosban zajló világesemény előtt legalább is tömeges rajtavesztéssel, a fülön csípések sokaságával riogattak az illetékesek. Ehhez képest a "13 plusz egy" gyenge találati aránynak mondható.
A tudás templomai - a legszebb egyetemi épületek
Álljon akár vidéki, akár városi környezetben, az egyetemek épülete mindig impozáns. Ez nem véletlen, hiszen ezen épületeknek megjelenésükkel is érzékeltetniük kell a tudás nagyságát és a tekintélyt. A következő listában a világ legszebb egyetemei közt szemezgethetünk, az évszázados épületektől a modern építészeti csodákig.
Hattyúk tava - Szentpétervári Fesztivál Balett
Szigorú klasszikus elegancia mellett a XXI. század friss, légies atmoszférája teszi a Szentpétervári Fesztivál Balett előadásait felejthetetlenné – tökéletes koreográfia, arisztokratikus ragyogás, csillogó jelmezek és díszletek váltják valóra generációk legszebb meseélményeinek világát.
DRportal programajánló
Válasszon programot a DRportal ajánlójából!
Mennyire egészséges a mák?
A sokak által kedvelt mákról eddig is tudni lehetett, hogy fontos gyógynövény, hiszen a mai napig az egyik legerősebb fájdalomcsillapító, a morfin forrása, és más, fontos gyógyszereket, pl. a köhögéscsillapító kodeint is a terméséből vagy szalmájából állítják elő.
A Márton-nap története programajánlóval
A legenda szerint Szent Márton a Római Birodalom Pannónia tartományának Savaria nevű városában (mai Szombathely) látta meg a napvilágot 316-ban vagy 317-ben egy római tribunus (elöljáró) fiaként. A római császár katonájaként szolgáló Márton a franciaországi Amiens városában egy hideg téli estén odadta meleg köpenyének felét egy nélkülöző koldusnak.
Sajtok valódi ínyenceknek
A sajtokat emberek milliói imádják. Rengeteg sajtféle létezik, az igazán minőségi sajtoknak meglehetősen borsos ára van, ezért sokan egész életükben nem kóstolják meg a legkiválóbbakat. A most következő sajtcsemegék mellett talán ezért, talán más okból sétálunk tovább a pult előtt, pedig ezeket a sajtokat hiba lenne kihagynunk, legalább egyszer érdemes őket kipróbálnunk.
Ínyenceknek pávanyelv - Étkezési kultúra a középkorban 1. rész
A középkor minden tekintetben Európa történelmének egyik legérdekesebb időszaka. Különösen figyelemreméltóak, sokszor meglepők a korszak étkezési szokásai.
Agresszív agyvelő
Egyre több jel mutat arra, hogy az agresszív viselkedésnek szervi, az idegrendszer anatómiájával összefüggő okai vannak. A humán agresszió egyik legjelesebb kutatója Adrian Raine, a Pennsylvaniai Egyetem Kriminológiai Intézetének professzora, több évtizedes kutatómunkával gyűjtött adatokat arról, hogy milyen mérhető agyi jellegzetességekkel rendelkeznek a súlyos, agresszív cselekedeteket elkövetők.
Veterán kubai muzsikusok koncertje a Müpa-ban
A Buena Vista Social Club története mesebeli: a negyvenes években működő havannai szórakozóhely egykori zenészei jó fél évszázaddal a klub bezárása után újra összeálltak, és elkészítették első lemezüket. Az album hatalmas nemzetközi siker lett, az együttes a világzenei színtér emblematikus jelenségévé vált.
„Megőrült??? Igen, azért van itt a hálószobám!” – így indult az OPNI
Vigyorgó, Sárga Ház, Lipót és még számos néven ismerte a köznyelv az Országos Pszichiátriai Intézetet, amely 139 éves működés után 2007-ben zárt be. Budapesten fogalom volt az intézet még Rejtő Jenőnek is volt szobája itt.
Mitől drágább egy bor?
Amellett, hogy át kell gondolnunk, mi is az a bor, a helyes válaszhoz mindent figyelembe kell vennünk, attól kezdve, hol és mikor készült, ki készítette és hogyan, sőt még azt is, mennyi készült belőle. Elismerem, ez nem egyszerű feladat, hiszen egy adott bor árának meghatározásában túlságosan sok tényező játszik szerepet – állítja Matt Skinner A borokról – egyszerűen című könyv szerzője.