Megújult külsővel az orvostudomány szolgálatában!
Babits Mihály szerint így tavasszal még „A fázós öreg föld is új ruhájára vár”. A tavaszi újjászületés jegyében örömmel jelentjük, hogy portálunk is új ruhát öltött magára:
Babits Mihály szerint így tavasszal még „A fázós öreg föld is új ruhájára vár”. A tavaszi újjászületés jegyében örömmel jelentjük, hogy portálunk is új ruhát öltött magára:
Cikksorozatunk első részében a szerző vázolta a protonpumpagátlók szedésének lehetséges mellékhatásai közül a csonttörésekre való fokozott hajlamot, a fertőzésekre való fogékonyságot, a vas felszívódásának lehetséges zavarát. A tartós PPI-kezelés mellett kialakuló egyéb lehetséges adverz reakciókkal foglalkozik ezen közlemény.
A statinnal megelőzhetőek a kardiovaszkuláris betegségek még az egészségeseknél is, vagy az orvosok túlzásba viszik az alkalmazásukat, ahelyett, hogy az életmódváltozásra fektetnék a hangsúlyt? - Erről kérdezett a heartwire internetes oldal újságírója két szakértőt.
A munka törvénykönyve egyik, júliusban hatályba lépő módosítása lehetővé teszi majd, hogy a kórházak részben vagy egészben a vétkes dolgozóval fizettessék meg a megítélt kártérítést - mondta a Világgazdaságnak Simon Tamás. A műhibaperes ügyvéd, biztosítási szakjogász hangsúlyozza, hogy a betegek, illetve hozzátartozóik közvetlenül ez után is csak a kórházakat, rendelőket perelhetik.
Az egészségügyi ellátórendszer átalakításából eredő pluszterheket az alapellátásnak kell viselnie, de ehhez semmilyen pluszforrást nem kaptak a háziorvosok - hívja fel a figyelmet Selmeczi Kamill, a FAKOOSZ Alapellátó Orvosok Országos Szövetsége elnöke.
A tételes elszámolású gyógyszerekhez kapcsolva februárban elindult a terápiás regiszter, amely alapján nem csak az válik követhető, hogy egyes készítményekből mennyi fogyott, hanem azok hatékonysága is - közölte Sélleiné Márki Mária, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) főigazgatója.
Még zajlanak a gyógyászati segédeszközök támogatási rendszerével kapcsolatos egyeztetések - reagált az egészségügyi államtitkárság kedden az MTI-nek a Népszava aznapi cikkére, amely szerint "brutális megszorításokra" készül a kormány a gyógyászati segédeszközök társadalombiztosítási támogatásánál.
A prurigo nodularis ismeretlen eredetű, krónikus bőrbetegség. Egyesek szerint a lichen simplex chronicus papulosus-nodosus formáját képviseli. A betegekre jellemzőek a neurotikus tünetek, az állandó kényszeres vakaródzás. A kórfolyamat gyakoribb atopiás egyéneknél, főleg nőknél. A felnőtt korosztály betegsége.
Az álomelemzés elméleti és módszertani vonatkozásainak szakirodalma igen széleskörű. A kezdeti pszichoanalitikus elméletek mellett ma már más pszichoterápiás irányzatok is foglalkoznak az álmok értelmezésének terápiás lehetőségeivel. A megközelítési módok azonban elég eltérőek. Cikksorozatunk jelenlegi részében az álmokkal való pszichoterápiás munka különböző elméleti modelljeit tekintjük át.
2011. október-december között a bőr- és nemibeteg-gondozó hálózat összesen 133 syphilis megbetegedést jelentett az Országos Epidemiológiai Központ Járványügyi osztályának, 5%-kal többet, mint az előző év negyedik negyedévében.
Teljesen hétköznapi eset a nőgyógyásznál: pozitív terhességi teszttel érkezik a beteg, de a hüvelyi ultrahang még nem látja a korai terhességet. Vajon ő az 1%-ba tartozik, akinél méhen kívüli a beágyazódás?
Az egészségügyi adatkezelés a személyes adatok védelmén belül szektoriális adatkezelésnek minősül. Továbbmenve ezen a megállapításon, azt is szükséges látni, hogy magán a különös adatkezelés területén belül is léteznek speciális területek. Ezek egy részéről maga az Eüatv. rendelkezik, míg mások egyéb jogszabályokban kerültek elhelyezésre.
A pelenka dermatitis igen gyakori irritatív kontakt dermatitis a gyermekkorban, de inkontinens felnőttek esetében is megoldandó feladat elé állítja a kezelőorvost, valamint a differenciál diagnosztika számos lehetőségét vetheti fel ez a banálisnak tartott, azonban sok ápolási teendőt okozó bőrbetegség.
A jelenleg érvényes magyar jogforrások legfontosabb jellemzői.