Megújult külsővel az orvostudomány szolgálatában!
Babits Mihály szerint így tavasszal még „A fázós öreg föld is új ruhájára vár”. A tavaszi újjászületés jegyében örömmel jelentjük, hogy portálunk is új ruhát öltött magára:
Babits Mihály szerint így tavasszal még „A fázós öreg föld is új ruhájára vár”. A tavaszi újjászületés jegyében örömmel jelentjük, hogy portálunk is új ruhát öltött magára:
Habár az Egyesült Államokban széles körben használják az antibiotikumokat az akut otitis kezelésében, nem létezik I. szintű evidencia a betegség empirikus kezelésére. Nagyszámú vizsgálat bizonyítja, hogy az esetek 81%-ában spontán klinikai gyógyulás figyelhető meg.
A Universities of Dundee and Glasgow kutatói által vezetett nemzetközi projekt során azonosították a hypertonia egyik genetikai determinánsát, mely új információkat nyújthat a betegség kezelésével kapcsolatban. A kutatás részleteiről a Hypertension online kiadásában olvashatunk.
Az American Society for Microbiology mBio® című online folyóirata az University of California új tanulmányról számol be, melyben a kutatók a Lyme-kórt okozó Borrelia faj terjedését kontrolláló új stratégiát ismertetik.
Az Univerity of Alberta kutatói a Nano Letters közelmúltban megjelent kiadásában egy nanotechnológia segítségével kifejlesztett gyógyszerről számoltak be, amely kizárólag a tumorsejteket pusztítja el.
Egy új vizsgálat szerint a sztatint szedők körében 50%-kal magasabb az időskori szürkehályog aránya. Azoknál a 2-es típusú diabéteszeseknél, akik egyidejűleg sztatin terápiában részesülnek, még fokozottabb a szürke hályog rizikója.
Az American College of Physicians új irányelvei szerint a gastro-oesophagealis refluxban (GERD) szenvedő betegek felső endoszkópos vizsgálatának alkalmazását néhány specifikus klinikai szituáció kivételével nem szükséges rutinszerűen elvégezni.
A Spine decemberi kiadásában jelent meg a Henry Ford Hospital tanulmánya, mely szerint a hátfájdalmak csillapítására adott szteroid injekciók hatására szignifikánsan csökken a posztmenopauzális nők csípő csontsűrűsége.
Az Egyesült Államokban évente átlagban 60 tetanuszos eset fordul elő, többnyire idősekben, akiknek a tetanusz elleni immunitásuk már nem megfelelő. Ha a sérült páciens nem immunizált, aktív és passzív immunizációban kell részesíteni. Ha csak gyengén immunizált, aktív immunizációban kell részesíteni.
A The Journal of Sexual Medicine decemberi online kiadásában megjelent beszámoló szerint a 30-40 éves férfiaknál összefüggés tapasztalható a krónikus periodontitis és az erektilis diszfunkció között.
Az Európai Kardiológiai Társaság idei kongresszusán tették közzé egy új munkahelyi prevenciós program előzetes eredményeit, miszerint sokkal hatékonyabb a munkahelyi megelőző program az orvosi rendelőben végzettel szemben.
A sebészek az új módszerrel pontosan tudják majd, hol és mit kell kivágniuk.
A borvásárlási kuponért folyó verseny véget ért.
A gyermekkori ágybavizelés gyakori jelenség a kisgyermekek körében és bár 15%-uk idővel minden segítség nélkül túljut a problémán, az enuresis olykor intervenciót igényel.