Megújult külsővel az orvostudomány szolgálatában!
Babits Mihály szerint így tavasszal még „A fázós öreg föld is új ruhájára vár”. A tavaszi újjászületés jegyében örömmel jelentjük, hogy portálunk is új ruhát öltött magára:
Babits Mihály szerint így tavasszal még „A fázós öreg föld is új ruhájára vár”. A tavaszi újjászületés jegyében örömmel jelentjük, hogy portálunk is új ruhát öltött magára:
A New England Journal of Medicine szakmai folyóirat online kiadásában megjelent tanulmány elsőként állítja, hogy a kemoterápia korai alkalmazása javítja a prosztatarákos betegek túlélését.
A felnövekvő generációk egészségi állapotát, a genetikai hajlam mellett, alapvetően befolyásolják a gyermekkorban elsajátított étkezési szokások, a szülőktől látott példák, és annak mértéke, hogy az oktatásuk során elhangzottakat mennyire tudják hasznosítani mindennapjaik során.
A páciens súlyos, életveszélyes állapotban került felvételre, a diagnózis: hypertriglyceridaemia. - Forrás: Figure1.
A Kanadai Orvosi Szövetség folyóiratában jelent meg a napokban egy új irányelv, amely a gyermekek és a felnőttek esetében is egyaránt azt célozza, hogy a különféle oltások beadása minél kisebb fájdalommal járjon.
A Montreal Egyetem kutatóinak friss áttekintése szerint a szívbillentyű helyettesítő műtétet követő billentyűszivárgás sikeres transzkatéteres kezelése a mortalitás jelentős csökkenésével és a funkcionális minősítés javulásával társul.
Tajvani kutatók szerint a celecoxib használat az acut pancreatitis kockázatnövekedésével jár.
Először találta úgy egy amerikai kutatócsoport, hogy a fogászati beavatkozások során helyileg alkalmazott érzéstelenítők negatív hatással lehetnek a gyermekek fogfejlődésére.
Egy új tanulmány szerint az agyi véráramlást biztosító artériák hálózata valószínűleg inkomplett azoknál, akik migrénben szenvednek. Az artériahálózat anatómiai eltérései az agyi véráramlás aszimmetriájához vezetnek, ami hozzájárulhat a migrénes rohamokat kiváltó folyamathoz.
Egy új tanulmány eredményei szerint a szervtranszplantáción átesett betegeknél nő a melanoma kialakulásának kockázata, és még nagyobb mértékben emelkedik a betegségből adódó halálozás kockázata azokhoz képest, akik nem estek át szervtranszplantáción.
A genitális humán papillomavirus (HPV) fertőzés jellemzően szexuális úton terjedő betegség, ám jelentős számban előfordulhat a nőgyógyászati rendelésen megjelenő prepubertás korú, szexuálisan nem aktív kamaszok között is, olvasható a Journal of Pediatric & Adolescent Gynecology szakmai folyóirat szeptemberi online kiadásában megjelent új tanulmányban.
Egy új obszervációs tanulmány eredménye alapján 40%-kal nagyobb a valószínűsége annak, hogy középkorukra prediabeteses állapot alakul ki azoknál, akik fiatal korukban több mint 100 alkalommal fogyasztottak marihuánát, azokhoz képest, akik soha nem éltek a szerrel. Ugyanakkor a fiatal felnőttkorban történő intenzív marihuána használat nem jár a középkorban kialakuló diabetes kockázatnövekedésével.
Egyes kutatók szerint a kondom bizonyos férfiaknál erekciós problémákat okozhat.
A meszalazin naponta egyszeri vs. kétszeri adagolásának hatása a bélnyálkahártya gyógyulásának fennmaradására colitis ulcerosában.