Megújult külsővel az orvostudomány szolgálatában!
Babits Mihály szerint így tavasszal még „A fázós öreg föld is új ruhájára vár”. A tavaszi újjászületés jegyében örömmel jelentjük, hogy portálunk is új ruhát öltött magára:
Babits Mihály szerint így tavasszal még „A fázós öreg föld is új ruhájára vár”. A tavaszi újjászületés jegyében örömmel jelentjük, hogy portálunk is új ruhát öltött magára:
A colitis ulcerosa (CU) gyógyszeres kezelésének megtervezésekor kiemelt szempont a gyulladásos terület lokalizációja, kiterjedése és a betegség aktivitása. (X)
Egy új tanulmány eredménye azt sugallja, hogy a nebulizált hipertóniás sóoldat (HS) alkalmazása csökkenti az acut bronchiolitisben szenvedő ambuláns beteg gyermekek hospitalizációjának kockázatát, illetve a már hospitalizált gyermekeknél csökkenti a kórházi tartózkodás idejét.
Az amerikai National Institutes of Health (NIH) új kutatási eredménye arra utal, hogy a psoriasis bőrtüneteinek súlyossága összefügg az erek gyulladásával, azaz a vasculitissel. A Dr. Nehal N. Mehta vezetésével készült tanulmány eredményét az Arteriosclerosis, Thrombosis and Vascular Biology című orvosi szaklap közölte.
A korábbi években adatgyűjtés szintjén működő Országos Szülészeti és Nőgyógyászati Intézet, valamint az AEEK (korábban GYEMSZI) adatai szerint 2007-2012 között hazánkban 541.826 élve szülés volt.
A CHA2DS2-VASc pontszám – amelyet pitvarfibrilláló betegek esetében már jelenleg is alkalmaznak a stroke és a tromboembólia megnövekedett kockázatának előrejelzésére – a szívelégtelenséggel küzdő betegek esetében ugyancsak alkalmazható lenne – állítja egy új, a Journal of the American Medical Association folyóiratban megjelent és ezzel egy időben a European Society of Cardiology 2015-ös konferenciáján Line Melgaard által is ismertetett tanulmány.
A hospitalizált és intenzív ellátásra szoruló (ICU) betegek mindennapos kezelésének része a folyadék infúzió és ez az alapelve a hipovolémiás sokkot mutató betegek kezelésének is.
Egy új kutatás eredménye szerint az opioid-indukált obstipatio kezelésére jóváhagyott methylnaltrexone meghosszabbítja az előrehaladott rákos megbetegedésekkel járó fájdalom enyhítésére alkalmazott opioid terápiában részesülő betegek túlélését.
A Trends and Cognitive Sciences című orvosi szaklapban közölt új tanulmány kutatói azt állítják, hogy azonosították a tinnitus és a krónikus fájdalom kialakulásához vezető agyi defektusokat. A kutatócsoport azt reméli, hogy eredményeik lehetővé teszik a két gyakori betegség kezelésének fejlesztését.
A Boston Orvosegyetem (BUSM) kutatása során a benignus prosztatamegnagyobbodás miatt Proscar és Propecial néven is ismert finasteriddel kezelt férfiaknál az erektilis diszfunkció romlása következett be, ami folyamatos kezeléssel sem oldódott meg.
Az amerikai Food and Drug Administration (FDA) jóváhagyta a 12 mg/0,6 ml oldatos subcutan metilnaltrexon injekció (Relistor, Salix Pharmaceuticals/Progenics Pharmaceuticals) használatát az opioid-indukált konstipáció (OIC) kezelésére krónikus, nem rákos fájdalomban szenvedő, opioid terápiában részesülő felnőtt betegek számára.
Világszerte több egészségügyi központban levezetett vizsgálatok alapján két nemzetközi tanulmány eredménye most először mutatja azt, hogy az eltrombopag biztonságos és hatékony kezelés az alacsony vérlemezkeszám miatt tartós vagy krónikus véralvadási rendellenességben, immun-thrombocytopeniában szenvedő gyermekek számára. A két tanulmány eredményét a The Lancet és a The Lancet Haematology szakmai folyóirat közölte.
Az Ohio Állami Egyetem új kutatási eredménye szerint, ha valaki több kalóriát szeretne elégetni, gyaloglás közben időnként változtasson az iramon.
Egy gravida non-invazív prenatális tesztjében (NIPT) a 21-es, 18-as és 13-as triszómia szűrése negatív eredménnyel zárult. A magzati ultrahang mutatott ugyan némi rendellenességet, ám ezek, úgy tűnik nem aggasztották annyira sem az anyát, sem az orvost, hogy szükségesnek érezzék a diagnosztikai vizsgálatok elvégeztetését. A gyermek 18-as triszómiával született és 24 órán belül elhunyt. És az efféle történetek sajnos korántsem oly ritkák, mint azt gondolnánk…