Kardiológia
A morfin ronthatja a thrombocyta-gátló kezelésre adott rövidtávú választ
Egy kis esetszámú vizsgálat során a perkután coronariaintervencióra (PCI) előkészített, ST elevációval járó acut myocardiális infarctusos (STEMI) betegek közül azok, akik a súlyos mellkasi fájdalmaik enyhítésére morfin kezelésben részesültek, gyengébben reagáltak az antithrombotikus ágensekre, mint a morfinnal nem kezelt betegek.
Ezekkel a gyümölcsökkel és zöldségekkel előzhető meg leginkább a súlygyarapodás
Először vizsgálták meg átfogóan, hogy pontosan melyek azok a flavonoid-vegyületek, amelyek a leginkább segítenek a fogyásban: az eredmények alapján ezek közé tartoznak a flavonolok, az antocianinok és a flavonoid polimerek. Már a korábbi eredmények is utaltak rá, hogy a flavonoidok segíthetnek a súlycsökkentésben, most azonban nemcsak néhány vegyületet, hanem a flavonoidok hétféle típusát vizsgálták meg.
Az aurás migrén növeli a kardioembóliás stroke kockázatát
Egy új tanulmány szerint az aurás migrén növeli az iszkémiás stroke kockázatát, ezen belül pedig kifejezetten a kardioembóliás típus előfordulásának valószínűségét.
Cyborg bionikus szív
A szívtranszplantációra váró amerikai betegek több mint 25%-a még azelőtt életét veszti, hogy donorszívhez jutna. Az elszomorító adat ellenére a szívtranszplantációk száma továbbra is nő, mivel a betegek kezelésére egészen mostanáig nem volt más lehetőség.
A szívműtét utáni hyperglycemia személyre szabott kezelést igényel
A szívműtétet követő hyperglycemia esetében nem minden betegnél hasznos az az általános megközelítés (blanket approach), miszerint a vércukor célérték maximuma 180mg/dl.
Egyszer használatos, vezeték nélküli pulzoximéter
Az amerikai True Wearables Inc. gyógyászati eszközgyártó vállalat a közelmúltban bemutatta a világ első, vezeték nélküli, egyszer használatos, eldobható pulzoximéterét. Az Oxxiom névre keresztelt eszköz az arteriás oxigén szaturációt (SpO2), a pulzusszámot (PR) és a perfúziós indexet (PI) méri.
A nem szteroid gyulladáscsökkentők cardiovascularis biztonságossága
A nem szteroid gyulladáscsökkentők világszerte gyakran használt analgetikumok. 2013-ban csak az USA-ban több mint 100 millió NSAID receptet írtak fel, és számos NSAID készítmény recept nélkül is kapható.
PULSE-SMART: új mobilalkalmazás a szívritmuszavarok különféle formáinak elkülönítésére
A pitvarfibrilláció felismerésére már jelenleg is léteznek validált mobiltelefonos alkalmazások, ezek azonban nem mindig képesek kiszűrni a szívritmus egyéb, nem pitvarfibrillációból eredő szabálytalanságait, például a korai pitvari vagy kamrai összehúzódásokat.
Nem érdemes várni az ablációval!
A folyamatosan fennálló pitvarfibrilláció diagnózisa és a katéterablációs kezelés megkezdése között eltelt idő jelentős hatással van az eljárás sikerességére – írja egy új, a Circulation: Arrhythmia and Electrophysiology című folyóiratban megjelent tanulmány.
A hét képe
Milyen sérülés látható az angiogramon? Forrás: Figure1.
A férfimeddőség szívbetegséghez és krónikus betegségekhez kapcsolódik
A meddő férfiaknál számos krónikus megbetegedés, így a diabetes, a szívbetegség, valamint az alkohol és drog abúzus és egyéb megbetegedések kockázata is magasabb. – állítja a Fertility and Sterility című orvosi szaklap online kiadásában közölt retrospektív kohorsz tanulmány.
A rák első jele lehet a pitvarfibrilláció?
A pitvarfibrilláció (AF) gyakori aritmia, amelynek előfordulása az életkor növekedésével korrelációt mutat – 80 év felett már a 10%-ot is elérheti az előfordulás aránya. A szív- és érrendszeri megbetegedések (magas vérnyomás, billentyű betegség, szívelégtelenség) gyakran okoznak ritmuszavart, de más nem kardiovaszkuláris elváltozások is kiválthatnak pitvarfibrillációt: tüdő-, pajzsmirigy-, vesebetegség, cukorbetegség, valamint az elektrolit háztartás zavarai is vezethetnek ritmuszavarhoz. Mivel az AF jelentősen megemeli a stroke és a szívelégtelenség rizikóját, ezért ez hatással lehet a malignus betegségben szenvedők életkilátásaira és életminőségére.
A hét képe
A hét képén egy véna cava inferior (inferior vena cava=IVC) látható. - Forrás: Figure1.