Med. et Jur.

A betegtoborzás jogi háttere

Hogyan lehet egy klinikai vizsgálatba bekerülni, illetőleg hogyan lehet minél több (ráadásul az éppen szükséges paraméterekkel rendelkező) pácienst befogadni? Ez az egyik olyan közös probléma a klinikai vizsgálatok és a még vizsgálatoknak sem minősülő kutatások során, amely minden résztvevőt egyformán érint.

2016.06.12. Med. et Jur.

Bűnvádi eljárás 77 onkológus ellen

Hetvenhét onkológus szakorvos ellen indított bűnvádi eljárást a román korrupcióellenes ügyészség, amely szerint egy gyógyszerforgalmazó cég indiai üdülést szervezett nekik azért, hogy a betegeiknek a cég által forgalmazott gyógyszereket írjanak fel.

2016.05.31. Med. et Jur.

Nem tilthatják meg a szervkivételt a hozzátartozók

A Magyarországon 25 éve működő Transzplantációs Alapítvány két fő tevékenysége az ismeretterjesztés és rehabilitáció. Feladatuk van bőven, az emberekben ugyanis rengeteg tévhit él a szervátültetésssel kapcsolatban. Az alapítványnál dolgozók mindegyike érintett, Szalamonov Zsuzsa kuratórium elnök 21 évvel ezelőtt kapott új vesét, azóta teljes életet él, versenyszerűen sportol is.

2016.05.30. Med. et Jur.

Felkért szakértő a polgári perben - Dilemmák a magánszakértői vélemények értékelésében

Az orvos, egészségügyi dolgozó felelősségének vizsgálatára irányuló büntető és polgári peres eljárásokban huzamos ideje fennálló problémaként jelentkezik a fél által beszerzett szakértői vélemény jogi minősítése és annak mikénti felhasználása, elismerése. A kérdés annak ellenére nyitott, hogy ezekben az ügyekben szinte kivétel nélkül találkozunk a felek által felkért szakértő(k) véleményével. Ugyanakkor az egyes eljárásokban – a jogágak bizonyítási szabályainak különbözőségéből eredően – lényeges különbségeket és ellentmondásokat találunk.

2016.05.29. Med. et Jur.

A plasztikai sebészeti tevékenység áfakötelezettsége I. rész

2013-ban olyan ellenőrzési folyamatok indultak el, amelyek nyomán plasztikai sebészeti beavatkozásokat végző társaságoknál a bevallások utólagos vizsgálatára kerül sor, és amelyek során az adóhatóság azt kéri a vizsgált társaságoktól, hogy válasszák külön a terápiás és a pusztán szépészeti célokat szolgáló plasztikai sebészeti beavatkozásokat, mert utóbbiak – álláspontja szerint – áfakötelesek.

2016.05.22. Med. et Jur.

Az aranyóra és a betegbiztonság

Rácz Jenő szerint a betegellátás olajozottabbá és biztonságosabbá tehető az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) tervezett bevezetésével. Az exminiszter a Medical Tribune, az Infotér Egyesület és a Szinapszis Kft. április 26-ai PharmaInfoTech (PIT 1.0) elnevezésű konferenciáján beszélt minderről.

2016.05.02. Med. et Jur.

Veszélyes üzem

Műtét során a betegben felejtett gézcsík, elnézett diagnózis, elcserélt infúzió, kórházi fertőzés – súlyos, olykor végzetes következményekkel járó hibák, tévedések, szakmai szabályszegések. Olyanok, amelyek a legnagyobb gondossággal sem küszöbölhetők ki százszázalékosan, és amelyek – úgy tűnik – a XXI. században, a legkorszerűbb orvosi technológia korában is az egészségügyi ellátás kockázatai közé fognak tartozni.

2016.04.13. Med. et Jur.

Újabb jogszabályváltozások várhatók az egészségügyben

A fesztiválok helyszínén ideiglenes fiókgyógyszertár létesülhetne, négy új pszichotróp vegyületet vennének fel ezen anyagok jegyzékébe, és egyebek között változna a teljes családok gyermekápolási táppénzjogosultsága annak a jogszabálytervezetnek a nyomán, amely a kormány honlapján olvasható.

2016.03.30. Med. et Jur.