Új rákellenes hatóanyagot fejlesztettek ki az ELTE kutatói
Kimagasló aktivitású, kis dózisban alkalmazható új magyar rákellenes gyógyszermolekula-jelöltet fejlesztettek ki az ELTE kutatói a Szint-Plusz Tématerületi Kiválósági Program keretében.
Kimagasló aktivitású, kis dózisban alkalmazható új magyar rákellenes gyógyszermolekula-jelöltet fejlesztettek ki az ELTE kutatói a Szint-Plusz Tématerületi Kiválósági Program keretében.
Legalább 30, de legfeljebb 39 mentőautóra írt ki nyílt közbeszerzést az Országos Mentőszolgálat (OMSZ); a kocsik becsült ára nettó 459,5 millió forint - a felhívás a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Az ágyba kényszerített, mozgásra képtelen betegek sokat szenvednek attól, ha testük kisebesedik, felfekvés alakul ki és ez kemény fekvőhely esetén még gondos ápolással is nehezen kerülhető el. Az ápolástan szakértői olyan, a test nyomását kiegyenlítő matracot alkottak, mely nem lényegesen drágább, mint a jelenlegi fekvőhelyek, viszont sok szenvedéstől megóvja a betegeket.
A sejtanyagcsere adaptálódott környezetéhez, amelyben a szabad gyökök termelődnek, és képes tőlük megvédeni magát. A sejteknek van egy olyan visszacsatoló védőmechanizmusuk, amely koordinálja a szabad gyökök lebontását. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy az antioxidánsok szedése megzavarhatja a természetes folyamatokat.
Kevesebbet kell várakozni a képalkotó diagnosztikai vizsgálatokra a Pécsi Tudományegyetem (PTE) klinikáin, miután a napokban újabbra cserélték a traumatológiai központ CT-készülékét.
Módosították a rezidensek ösztöndíjprogramjának feltételeit, illetve a Fidesz frakció döntése szerint állami feladat lesz a járó-és fekvőbeteg ellátás
Már elérhető az OEP által közölt lista.
A bélnyálkahártya felszínén többszázféle baktérium él, amelyek hatással vannak élettani folyamatainkra és egészségünkre. Egy most megjelent tanulmány szerint a bélflórát alkotó baktériumok az agyban zajló kémiai folyamatok egyensúlyát is befolyásolják, így változást okozhatnak kedélyállapotunkban, viselkedésünkben.
Jelentős előrelépést jelent a kozmetikai és helyreállító orvoslásban amerikai kutatók új módszere, mellyel minden eddiginél "természetesebb" szintetikus kollagént állítanak elő.
Koraszülött babákkal végzett vizsgálatok azt mutatják, hogy 35 hetes magzati kornak megfelelő életkortól tudják megkülönböztetni a fájdalmas ingert az egyszerű érintéstől - írta a ScienceDaily című tudományos ismeretterjesztő portál.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) eljárást indított egy zsebre dolgozó, neves plasztikai sebész ellen, akit egy próbavásárlás során tetten értek.
Figyelemfelkeltő céllal szervezi meg szeptember 12. és 17. között a Magyar Urológusok Társasága az Urológiai Hét 2011 elnevezésű felvilágosító- és szűrőprogramot, a hetedik alkalommal megtartott eseménysorozaton ezúttal nem csak a prosztata betegségeire összpontosítanak.
Az agyi érkatasztrófa megelőzésére használt véralvadásgátlók újabb generációja már nem igényel folyamatos ellenőrzést és adagolásváltoztatást, és a hatása is kedvezőbb - állapították meg a Párizsban megrendezett Európai Kardiológiai Kongresszus egyik előadásán.
A rákos betegek kezelésekor alkalmazott sugárterápia következtében a bőr elveszti természetes védekezőképességének egy részét, ezért rájuk nagyobb veszélyt jelent a napfény ártalom, állítja az Amerikai Klinikai Onkológusok Társasága.