Hírek

Kötelező oltás a magyar egészségügyben: az utolsó pillanatban döntött a kormány

A keddi Magyar Közlönyben megjelent, Pintér Sándor által jegyzett kormányrendelet két héttel meghosszabbítja az egészségügyi dolgozók számára azt az időszakot, ami alatt felvehetik a koronavírus elleni védőoltásukat. Eddig ugyanis szeptember 1. lett volna a végső effektív határidő, amíg a vakcina első adagját fel kellett venniük, különben azonnal felmondanak az illetőnek. A kormány tehát az utolsó pillanatban tolta ki a határidőt, ami azt jelzi, hogy tartott az egészségügyi dolgozók emiatt bekövetkező még nagyobb hiányától.

2021.09.01. Hírek

Elhunyt egy beteg, 194 az új fertőzöttek száma

Egy beteg meghalt és újabb 194 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu szerdán, kiemelve: eddig 5 772 010 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 509 130-an már a második adag vakcinát is megkapták.

2021.09.01. Hírek

Az MTA elnökének állásfoglalása a COVID-19-járvány negyedik hullámával és a harmadik oltás szükségességével kapcsolatban

A környező országok mellett már itthon is elkezdett emelkedni a koronavírus delta-variánsával fertőzöttek száma. A Magyar Tudományos Akadémia elnökeként szakértők szakmai véleménye alapján javaslatokkal kívánom segíteni Magyarország Kormányának, szakembereinek és állampolgárainak a felkészülését a negyedik hullámra és megküzdését a COVID-19-járvánnyal.

2021.08.27. Hírek

Kismedencei fájdalommal foglalkozó munkacsoport alakult a Semmelweis Egyetemen

Hazánkban egyedülállónak számító, kilenc fős munkacsoport alakult a Semmelweis Egyetemen a kismedencei fájdalmak és funkcionális zavarok kivizsgálása és kezelése érdekében, melyben több szakma képviselője is helyet kapott. A multidiszciplináris megközelítéssel a betegek hamarabb kaphatnak diagnózist, nincs szükség külön beutalókra, minden vizsgálat az egyetemen történik, ezzel is gyorsítva a folyamatot.

2021.08.27. Hírek