Új rákellenes hatóanyagot fejlesztettek ki az ELTE kutatói
Kimagasló aktivitású, kis dózisban alkalmazható új magyar rákellenes gyógyszermolekula-jelöltet fejlesztettek ki az ELTE kutatói a Szint-Plusz Tématerületi Kiválósági Program keretében.
Kimagasló aktivitású, kis dózisban alkalmazható új magyar rákellenes gyógyszermolekula-jelöltet fejlesztettek ki az ELTE kutatói a Szint-Plusz Tématerületi Kiválósági Program keretében.
A magas vérnyomásban szenvedő betegek vérnyomását értelemszerűen csökkenteni kell, azonban a Cochrane Könyvtár kutató szerint túlcsökkenteni sem érdemes a vérnyomást. A túl alacsony vérnyomás ugyanis már nem jelent egészségügyi előnyt a betegek számára.
A Roche gyógyszergyártó vállalat bejelentette, hogy az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Felügyelet (FDA) elfogadta az Actemra (tocilizumab) nevű gyógyszerének használatára vonatkozó újból benyújtott engedélykérelmét. A készítmény a közepes vagy súlyos rheumatoid arthritisben (RA) szenvedő betegek kezelésére szolgál.
A magyar borvidékek csaknem teljes választékát felvonultató Borkarneválra, majd a helyi művészek zenés produkcióit bemutató Városházi Zenés Estekre várja a magyar gasztronómia, illetve a könnyed élő zene iránt érdeklődő közönséget augusztus 7. és 13. között Debrecen.
Átalakítják a gyógyászati segédeszközök (gyse) támogatási rendszerét, de változás lesz az eszközök rendelhetőségében, jön a komplex szolgáltatási csomag, és kölcsönzésre is lesz lehetőség; a módosításokról Székely Tamás egészségügyi miniszter számolt be hétfőn, sajtótájékoztatón.
A mellrák egyik legagresszívebb formája az emlőben lévő tejcsatornákat bélelő sejtekből indul ki, melyeket célba vehetnek a betegség elleni küzdelemben - írják ausztrál szakértők a Nature Medicine szaklap vasárnap megjelent számában.
Tokaji borok, zempléni ízek, hagyományos kézműves mesterségek, gyerek-programok, meglepetés- és templomi kóruskoncertek fűszerezik a zempléni Erdőbénye idei fesztiválját, amely augusztus 15-én kezdődik.
A Nycomed gyógyszergyártó társaság megegyezett a Sanofi-Aventis és Zentiva vállalatokkal, hogy 20 márkanévvel ellátott generikus terméket vásárol bizonyos közép- és kelet-európai országokban. A megállapodás jelentősen erősíti a Nycomed piaci pozícióját, különösen a Cseh Köztársaságban és Szlovákiában.
Sem az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatnak (ÁNTSZ), sem pedig az Egészségügyi Minisztériumnak nincs nyomozati jogköre - közölte Székely Tamás egészségügyi miniszter hétfőn tartott sajtótájékoztatóján, újságírói kérdésre válaszolva a múlt héten kirobbant őssejtüggyel kapcsolatban.
Az AstraZeneca gyógyszergyár 1.7 milliárd USD profitot realizált 2009 második negyedévében, mely 0.1 milliárd USD növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. A növekedést a Crestor nevű gyógyszer értékesítéséből származó bevétele generálta.
A Shire gyógyszergyár Figyelemhiányos Hiperaktivitás Zavar (ADHD) kezelésére szolgáló Vyvanse® készítményének weboldala a legnépszerűbb a gyermekorvosok körében – derült ki a Manhattan Research gyógyszerészeti és egészségügyi piackutató társaság felméréséből.
Számos tanulmány kimutatta már, hogy a testmozgás javítja a vér koleszterinszintjét, ezáltal csökkenti a szív-érrendszeri betegségek kockázatát. Mindez a nőkre, közülük is az afrikai származásúakra érvényes leginkább – állítja egy nemrég lezárult nagyszabású felmérés.
A gyermekkori leukémiában szenvedők vizeletében nagyobb mennyiségű háztartási kártevőirtó mutatható ki, derült ki a Georgetown Egyetem Lombardi Összehasonlító Onkológiai Központ kutatóinak új tanulmányából.
Az üdítőkben és cukorkákban található kék ételfesték nagyon hasonló ahhoz a vegyülethez, amely egy új kutatás szerint nagyon ígéretesnek tűnik a gerincvelősérült betegek számára. A brilliant blue G nevű anyag a gerincvelő sérülésekor létrejövő gyulladáshoz vezető reakciók láncolatát gátolja, olvasható a Proceedings of the National Academy of Sciences folyóiratban közzétett cikkben.