Új rákellenes hatóanyagot fejlesztettek ki az ELTE kutatói
Kimagasló aktivitású, kis dózisban alkalmazható új magyar rákellenes gyógyszermolekula-jelöltet fejlesztettek ki az ELTE kutatói a Szint-Plusz Tématerületi Kiválósági Program keretében.
Kimagasló aktivitású, kis dózisban alkalmazható új magyar rákellenes gyógyszermolekula-jelöltet fejlesztettek ki az ELTE kutatói a Szint-Plusz Tématerületi Kiválósági Program keretében.
Március 15. a korábbi és az utána következő évtizedek eszméivel, emócióival erősítette meg úgy a nemzetet, hogy kibírtuk a trianoni diktátumot és életben maradtunk – mondta Kásler Miklós a Pesti Vigadóban a Magyar Érdemrendek, illetve az állami művészeti díjak pénteki átadásán.
Magyarország továbbra is segíti a világszintű védekezést a koronavírus ellen - írta közösségi oldalán a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.
Magyarországon a beoltottak száma 6 398 615, közülük 6 178 638-an a második, 3 826 840-en a harmadik, míg 232 691-en már a negyedik oltást is megkapták. 2068 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta 1 814 362-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Meghalt 50, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 44 653-ra emelkedett - közölte a koronavirus.gov.hu pénteken.
Ismét erősödik a koronavírus-járvány Németországban, a legfontosabbnak tartott járványügyi mutató sorban a hetedik napja emelkedett a szerdán közölt adatok szerint.
Bár néhány hete a legsúlyosabb, vörös besorolást kapta az összes uniós ország az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központtól, ehhez képest egyre több helyen enyhül a járvány – derül ki a ma publikált, heti szinten megjelenő járványhelyzet-térképről.
Teljessé vált az országos onkológiai hálózat a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórház új onkológiai tömbjével - mondta az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Budapesten.
Minden menedékes státusszal rendelkező számára térítésmentesen igénybe vehető lesz az egészségügyi alapellátás, a sürgősségi ellátás, a terhesgondozás, valamint az életkorhoz kötött kötelező védőoltás. A részletekről Békássy Szabolcs, az országos háziorvosi kollegiális vezető számolt be.
Az Egis Gyógyszergyár Zrt., a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet, az Erste Csoport és a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) is ajánlott fel pénzt, humanitárius segélyt és másféle segítséget az ukrajnai háborúból menekülőknek kedden.
Magyarországon a beoltottak száma 6 398 091, közülük 6 177 402-en a második, 3 824 405-en a harmadik, míg 229 151-en már a negyedik oltást is megkapták. 2377 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta 1 812 294-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Meghalt 54, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 44 603-ra emelkedett - közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön.
Állami, magán vagy otthonszülés? Valaki úgy gondolja, a megfelelő szülészeti ellátás minden pénzt megér, más szerint nem pénztárcafüggő a szakszerű és igényes ellátás. Szerencse azonban némiképp kell hozzá.
Az Országos Kórházi Főigazgatóságtól 4 milliárd 670 millió forintot vont el, míg a Terrorelhárítási Központnak 7 milliárd 456 millió forintot juttatott a kormány.
Ausztria felfüggeszti a koronavírus elleni általános oltási kötelezettséget, mert a védőoltás kötelezővé tétele nem arányos az uralkodó omikron változat okozta járvány súlyosságával - közölte Karoline Edtstadler alkotmányügyi miniszter szerdán Bécsben.
Újabb kormányzati döntéssel próbálja az egészségügyi kormányzat csökkenteni a kórházi várólistákat. A tárcavezető érdeklődésünkre azt mondta: már a magán egészségügyi szolgáltatóknál is megjelent a várakozási idő egyes beavatkozásoknál.