Új rákellenes hatóanyagot fejlesztettek ki az ELTE kutatói
Kimagasló aktivitású, kis dózisban alkalmazható új magyar rákellenes gyógyszermolekula-jelöltet fejlesztettek ki az ELTE kutatói a Szint-Plusz Tématerületi Kiválósági Program keretében.
Kimagasló aktivitású, kis dózisban alkalmazható új magyar rákellenes gyógyszermolekula-jelöltet fejlesztettek ki az ELTE kutatói a Szint-Plusz Tématerületi Kiválósági Program keretében.
Háromféle influenza, a régebbről ismert A és B, valamint a tavaly felbukkant új típusú (H1N1 vírus által okozott) elleni egyidejű védekezést javasol a 2010-2011-es téli időszakra vonatkozó oltási ajánlásában az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális irodája.
A Magyar Nemzet csütörtöki közleménye szerint a másodfokon eljáró bíróság nem ítélte valótlannak a napilap január 9-i számában megjelent azon állítást, amely szerint a Diagon Kft. vírustesztje az ÁNTSZ szerint nem használható.
A figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarral (ADHD) élő gyerekeknél kétszer nagyobb valószínűséggel találtak hiányzó vagy többlet DNS-szakaszokat a genetikusok, akik tanulmányukat a The Lancet című orvosi folyóirat csütörtökön megjelent számában tették közzé.
A Népesedési Kerekasztal szerint a magánnyugdíjpénztárak bevezetése a gyerekvállalás ellen ható tényező, ezért fontos volna, hogy helyre álljon az egységes társadalombiztosítás Magyarországon - mondta Kopp Mária, a kerekasztal szervezője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Sajtóértesülések szerint többen is hamis diplomával dolgoztak abban a budapesti kórházban, amelyben felmentették az állásából M. Anikó főnővért, amikor kiderült: hamisak a felsőfokú végzettségét igazoló dokumentumok.
A kormány az önkormányzati választás után konzultációt folytat az újonnan megválasztott helyi vezetőkkel a kórházak helyzetének rendezéséről és a színvonalas egészségügyi ellátás feltételeinek megteremtéséről - közölte Orbán Viktor újságírókkal szerdán Hatvanban a miniszterelnök szóvivőjének tájékoztatása szerint.
Az alkoholtartalmú italok magasabb jövedéki adóval sújtása, azaz egyfajta állami "áremelés" rendkívül hatékony a közegészségügy állapotának javításában - állítják kutatók egy most megjelent tanulmányban.
Képzettségük önálló foglalkozásként való állami szintű elismertségéért harcolnak a német csontkovácsok, akik szeretnék a képzés kereteit is meghatározott szabályokkal rendszerezni.
Kalifornia korlátozza a gyermekjátékokban található kadmium és más nehézfémek mennyiségét, miután kiderült, hogy egyes olcsó, gyermekeknek szánt fémékszerek nagy mennyiségben tartalmazzák ezeket az egészségkárosító anyagokat.
A francia kormány kedden ismertette azokat az új intézkedéseket, amelyekkel jövőre 2,5 milliárd euróval reméli csökkenteni az állami egészségpénztár hiányát.
Nyolc év alatt 43 százalékkal csökkent Magyarországon a gyógyszeres kezeléssel elkerülhető szív- és érrendszeri halálozás, e javulás azonban nem az életmódváltásnak, hanem a hatékony gyógyszerezésnek köszönhető - derült ki egy hazai vizsgálatból, amelynek eredményeit szerdán ismertették budapesti sajtótájékoztatón a kutatók.
Azoknál a betegeknél, akik újabb típusú antipszichotikumokat szednek, magasabb a súlyos vérrögök kialakulásának kockázata – állítják a Nottinghami Egyetem kutatói a BMJ (British Medical Journal) aktuális számában.
A kormány négy önkormányzatnak összesen 3 milliárd 50 millió forintot ajánl fel kórház-finanszírozásra - jelentette be Nagy Anna kormányszóvivő szerdán Budapesten.