5 érdekesség a Mona Lisa-ról
Tudta például, hogy egyszer ellopták a Louvre-ból és Picasso is gyanúsított volt?
Tudta például, hogy egyszer ellopták a Louvre-ból és Picasso is gyanúsított volt?
Úgy tűnik, az újrahasznosítás nem csak az emberekre jellemző.
A déli parton lévő hely 300 méterrel a tengerszint fölött található.
Az 1984 írója, George Orwell korát meghaladva írt olyan fogalmakról, mint az állandó háború, a beszélír és telekép. Vagy nevezzük őket inkább hidegháborúnak, okosalkalmazásnak és mesterséges intelligenciának?
A katalán Calixto Bieito rendezői változata több mint két évtizedes, egyedülálló nemzetközi sorozatot és egy júniusi előbemutatót követően lesz látható az idei szenzonban hét alkalommal az Eiffel Műhelyházban. A Carmen szeptember 3-i kőszínházi premierjén a főszerepeket Szántó Andrea, Brickner Szabolcs és Haja Zsolt éneklik, a karmester Kovács János.
Ezen a nyáron hosszú heteken át nézhettük a képernyőkön át, ahogy sportolók feszegetik a határaikat. De mi a helyzet a saját határainkkal, amelyeket ráadásul egy járvány is átrajzolt? A mozgás a negyedik hullám küszöbén fizikailag és mentálisan is fontosabbnak tűnik mint valaha, de hogy kezdjünk hozzá úgy, hogy közben ne tegyük tönkre magunkat?
A világon először sikerült azonosítani a Stradivari-hegedűk faanyagának kezelésére használt kemikáliák nagy részét, megerősítve egy magyar professzor évtizedekkel ezelőtti felfedezését, amely szerint a kártevők távoltartására használt oldat kulcsszerepet játszott a hangszerek lenyűgöző hangzásában.
Sok esetben találnunk kell valamiféle más alternatívát a cukor helyett, annak érdekében, hogy ne kelljen lemondanunk erről a bűnös élvezetről. Lássuk milyen lehetőségek közül tudunk választani, ha oda kell figyelnünk a szénhidrátbevitelre.
Apjuk az édesanyjuk tudta nélkül akarta Amerikába csempészni a két kisfiút. A Titanickal indultak az Újvilágba, azonban az óceán túlpartjára már csak a 4 éves Michel és a 2 éves Edmond érkezett meg élve.
És miért baj az, ha este 10-kor még fent van a gyerek? Még 10 évesen is fontos lenne ezeket a "szabályokat" betartani.
Ingyenes szezonnyitó koncertre vár mindenkit augusztus 25-én a budai Tabánban a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ).
A bronzöntödében az időszámításunk előtti 640 és 550 körül kezdhettek egységesített fémpénzt készíteni.
Az idei francai bortermelés 1945 óta legalacsonyabb lehet - idézte a francia mezőgazdasági minisztérium adatait a BFMTV hírtelevízió.
A közösségi médiában Jurassic Park néven futó projekt építési munkálatai annak ellenére tartanak, hogy a várható környezeti hatására az UNESCO figyelmeztette az országot.