5 érdekesség a Mona Lisa-ról
Tudta például, hogy egyszer ellopták a Louvre-ból és Picasso is gyanúsított volt?
Tudta például, hogy egyszer ellopták a Louvre-ból és Picasso is gyanúsított volt?
Liszt műveinek eddig ismeretlen változatait tartalmazó, DVD-ből és hozzá tartozó tanulmánykötetből álló kiadvány jelent meg - közölte a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem.
A mérsékelt kávé- és teafogyasztás összefügghet az agyvérzés és a demencia kockázatának csökkenésével - állapította meg egy új tanulmány, amelyet a The Guradian ismertetett.
A rendőrség vasárnap késő este kapott telefonhívást egy nőtől, aki elmondta, hogy túszul ejtette egy oposszum a Déli-szigeten lévő Dunedin városában.
Antarktiszi élőhelyétől 3000 kilométerre, Új-Zélandon találtak meg egy ritka Adélie-pingvint.
Rókának bizonyult egy perui család kutyája: a kölyökkorában megvásárolt állatról csak felcseperedése után derült ki, hogy valójában egy pamparóka.
A Nemzeti Emlékezet Bizottsága és a Gulagokban Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány közös gondozásában, valamint a Gulag Emlékbizottság támogatásával jelent meg a Szibériai napló című könyv.
Bámulatos felvétel, ahogy egy örvös galamb iszik az erdei madáritatóból.
A nyitást követő egy hónap elteltével a Dubaji Világkiállítás Magyar Pavilonja már százezredik látogatóját fogadta, ezzel az eredménnyel bekerült a 2020-as kiállítás legnépszerűbb pavilonjai közé.
Nem okozna nagy problémát a mintegy 150 forintnak megfelelő büntetést kifizetni, de a mozdonyvezető állítja, a bírság akkora mentális kárt okozott neki, hogy a vasúttársaságnak milliókat kell fizetnie.
Elsősorban az ápolóképzést segítő háromdimenziós, interaktív, szimuláción alapuló VR- és e-learning platformot fejleszt a Mozaik Kiadó Kft. a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Karával együttműködve - tájékoztatta a szegedi vállalkozás az MTI-t.
Rembrandt mellett a holland aranykornak nevezett időszak második legnagyobb festője volt Johannes Vermeer, előtte tiszteleg ma, egy szokatlan évfordulón nyitóoldalán a Google.
George Harrison és Ringo Starr eddig ismeretlen közös dalát fedezték fel egy lakásban. A Radhe Shaam című dal 1968-ban készült, Ringo Starr dobon játszik, George Harris gitározik benne.
Hagyjuk csak elbomlani a fák, bokrok tövén az avart, így a tápanyag is helyben marad, a zöldfelület is ellenállóbb lesz, energiát is spórolunk, kibocsátást is csökkentünk. Bardóczi Sándor azt is elárulta, miért nem tartja szerencsésnek az örökzöldek térnyerését.