5 érdekesség a Mona Lisa-ról
Tudta például, hogy egyszer ellopták a Louvre-ból és Picasso is gyanúsított volt?
Tudta például, hogy egyszer ellopták a Louvre-ból és Picasso is gyanúsított volt?
Az előző részben elkészült az Újbor, amit a libacomb mellé elfogyasztva kóstolhattunk meg. Azonban az újbor készítése csak az utóbbi években lett ennyire népszerű, azt megelőzően a rosé boré volt az újdonság szerepe.
Hatvan pár XVI-XVII. századi magasított talpú, illetve magas sarkú női lábbeli, amely a torontói Bata Shoe Museum időszaki kiállításán szerepel, remek betekintést nyújt a reneszánsz és a barokk szertelen cipődivatjába.
A kutatók rendszeresen megkeresnek 21 000 férfit és nőt, arra kérve a felmérés résztvevőit, hogy egytől hétig osztályozzák közérzetüket, megelégedettségüket - olvasható a The Daily Telegraph online kiadásában (http://www.telegraph.co.uk).
Kifogyhatnak kifogásaikból azok, akik időhiányra hivatkozva nem edzették testüket, mert szakértők szerint a rövid, intenzív terhelések sorozata még hatékonyabb is, mint a hagyományos tréningek.
Két észak-afrikai ország, Tunézia és Marokkó zenéi lesznek a főszereplők 2010. március 4-én a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.
A politikai pártoktól a galambtenyésztők klubjáig mindent megoszt a nyelvi hovatartozás a zömében kétnyelvű Belgiumban. Egyetlen dolog miatt azonban flamandok és vallonok egységesen "belgákká" válnak: a sült krumpli kérdésében teljes az összetartás.
Bár a legtöbben valószínűleg sosem fogunk olimpián indulni, sokat tanulhatunk az olimpikonoktól arról, hogyan növelhetjük sportteljesítményünket.
A borverseny után most a pálinkák és a hozzájuk illő sós harapnivalók versenyét rendezik meg a Józsai Közösségi Házban. Az előző évekhez hasonlóan a zsűri idén is öt kategóriában értékeli a házi készítésű nedűket és pogácsákat.
Nem csak a telet, hanem az újinfluenzát is szeretnék elűzni szombaton Szolnokon a Guinness-rekordkísérletként is beharangozott télűző fesztivállal - közölte a rendezvény keddi sajtótájékoztatóján Szalay Ferenc polgármester és Czeizel Endre orvos-genetikus.
A nők 15 km-es üldözéses sífutószámában a vancouveri olimpián bronzérmes lengyel Justyna Kowalczyk szerint előnyt élveznek azok a vetélytársai, akik asztmásan versenyeznek.
László Dániel festőművész kiállítása
Zalaszabart, a Kis-Balaton közeli települést ölelő erdő kis- és nagyvadnak egyaránt jó élőhelye, aminek köszönhetően egyre több a visszatérő vendégvadász - tudhattuk meg legutóbbi falujárásunk alkalmával.
Eger és borai méltán népszerűek, a tavalyi Év Bortermelője is ezen a vidéken készíti nedűit, és most mi is belekóstolhatunk a csodába. Az egri borok ugyanis egy napra ismét a Magyar Tudományos Akadémia impozáns épületébe költöznek.