5 érdekesség a Mona Lisa-ról
Tudta például, hogy egyszer ellopták a Louvre-ból és Picasso is gyanúsított volt?
Tudta például, hogy egyszer ellopták a Louvre-ból és Picasso is gyanúsított volt?
Az állami dohánymonopólium által generált hatalmas profit és adóbevétel, valamint az ágazat által biztosított munkahelyek komoly ellenérvet szolgáltatnak Kínában a dohányzás elleni fellépéssel szemben, jóllehet ez össztársadalmilag egyértelműen előnyös volna - jelentik ki neves kínai szakértők egy csütörtökön közzétett jelentésben.
A kisgyermekes családok körében gyakran komoly feszültségek között zajlik a reggeli készülődés - derül ki egy felmérésből.
Lézerfénnyel harcol a moszkitók ellen a nyíregyházi asztrofizikus.
A Világkereskedelmi Központ 2001. szeptember 11-ei megtámadásának civil túlélői közül sokan szenvednek a poszttraumás stressz tüneteitől még évekkel az események után is - állapították meg amerikai kutatók.
A kábítószer-függőségről való leszokásnál tapasztaltakhoz hasonló testi és lelki tünetek jelentkezhetnek a Facebook-generáció tagjainál, ha akár egyetlen napra is megfosztják őket az internet, a mobiltelefon, a televízió, és a rádió használattól - figyelmeztettek szakemberek.
Megalapozatlan a dohányosoknak az a félelme, hogy a cigarettáról való leszokás során a depresszióval is meg kell küzdeniük - derült ki egy amerikai tanulmányból.
Kedvezményekre jogosító falukártyát vezet be a településen megszálló vendégek számára Egerszalók önkormányzata - tájékoztatta kedden az MTI-t a község polgármestere.
A mediterrán étrenden élő idős embereknél lassabban következik be a szellemi hanyatlás - állapították meg amerikai kutatók.
Egy kanadai felmérés szerint közelebb érzik magukhoz gyermekeiket azok a szülők, akik az intenzív osztályon rendszeresen felolvasnak az újszülötteknek.
A DRportal karácsonyi kvízjátékában résztvevők közül ezúttal a körmendi Dr. Beke Katalin mellé szegődött a szerencse, karácsonyi receptversenyünket pedig a debreceni Dr. Laurencsik Mária nyerte meg, akik így mindketten értékes kozmetikai ajándékcsomaggal lettek gazdagabban az új esztendőben.
Huszonhárom hazai településen több mint ötezer ember halt meg idő előtt a levegő szennyezettsége miatt. Budapesten mintegy 2700 ember idő előtti halálát okozta a légszennyezettség. A légszennyezés.hu által végzett kutatás a 2010-es év szálló por szennyezettségének egészségügyi hatását vizsgálta. Elindítottuk ingyenes e-mailes szmog riasztásunkat is, amelyre bárki feliratkozhat.
Éjfél után egy perccel született Budapesten egy kislány, így feltehetően Pénzes Dóra Alíz lett az ország és egyben a főváros első újszülöttje 2011-ben. Egy perccel később Szentesen, Csongrád megyében született Brendon János pedig az új év első vidéki csecsemője.
Tízéves korukban átlagosan jobb az iskolai eredményük azoknak a gyerekeknek, akiket anyjuk legalább hat hónapig szoptatott - idézte hétfőn ausztrál kutatók megállapítását a The Daily Telegraph című brit napilap online kiadása (http://www.telegraph.co.uk).