5 érdekesség a Mona Lisa-ról
Tudta például, hogy egyszer ellopták a Louvre-ból és Picasso is gyanúsított volt?
Tudta például, hogy egyszer ellopták a Louvre-ból és Picasso is gyanúsított volt?
Az emberiség legősibb alkoholos itala a sör, a kenyérrel egy időben jelent meg a történelem színpadán. Történészek szerint nagyon valószínű, hogy egyikük a másik készítésének melléktermékeként jött létre.
Az ősz egy csodálatos évszak. A fák vörösbe, sárgába borulnak, a levegő kellemesen hűvös. Ahogy a nyárra jellemző gyümölcsös és light sörök ideje lejár, az ősz új kínálata kerül a polcokra a komolyabb italboltokban.
A történelmi időkben nem csak egyszerű köszönetnyilvánításról volt szó ilyenkor, hanem sokkal több hiedelem övezte ezeket az ünnepeket.
Az igazságügyi szakértő szerint egy elektromos szikra is elegendő lett volna ahhoz, hogy lángra lobbanjon az az illegális vodkagyár, amelynek üzemeltetésével vádolt személyek ügyét a napokban tárgyalja a brit bíróság.
Az ősz sem vet véget a fesztiváloknak, kulturális rendezvényeknek. Ne maradjon le a hétvégi rendezvényekről, válogasson összefoglalónkból!
Valóban a pestisbaktérium okozta a dögvészt a középkori Európában - derítette ki egy német tudósok vezette nemzetközi kutatócsoport, amelynek sikerült a Yersinia pestis nyomait kimutatni egykori áldozatai földi maradványaiban.
Öt személyt vettek őrizetbe a kínai hatóságok, akiket hamis Apple mobilkészülékek gyártásával gyanúsítanak. Kínában a még meg sem jelent iPhone 5 utánzatai is kaphatók.
A müncheni Oktoberfest, a világ legnagyobb szabású és leghíresebb sörparádéja, valószínűleg minden férfi top 10-es álomlistáján előkelő helyen szerepel. A 16 napos bajor dínom–dánom évente több mint 6 millió vendéget vonz, akik a 200 000 pár sültkolbászt és félmillió grillcsirkét mintegy 1,5 millió hordónyi sörrel öblítik le.
A Nature Magazinban megjelent beszámoló szerint a nyelvtanulás olyan strukturális változásokat idéz elő az agy szürkeállományában, amely fokozza az agy energiaszintjét.
Ingyenes látásellenőrzésen vehetnek részt az érdeklődők országszerte a Látás Hónapja elnevezésű rendezvénysorozaton.
Amerikai kutatók fejlesztették ki azt az új gyógyszert, amellyel a szakértők szerint meg lehetne védeni az albínó emberek szemének épségét. A készítmény használatát az Egyesült Államokban már engedélyezték az illetékes szervek.
Dél-koreai tudósok fejlesztették ki azt az új 'okos ablakot', amely képes nyári módból téli módba váltani, elősegítve ezzel az energiamegtakarítást. Melegben ugyanis besötétedik, így kizárja a napsugarakat, hidegben viszont átlátszóvá válik, és megpróbálja összegyűjteni a Napból érkező hőt.
A Notre Dame Egyetem kutatói érdekes összefüggést fedeztek fel: nem mindegy, hogyan tartjuk a kezünket tanulás közben, mert az kihat a szerzett információ milyenségére.