5 érdekesség a Mona Lisa-ról
Tudta például, hogy egyszer ellopták a Louvre-ból és Picasso is gyanúsított volt?
Tudta például, hogy egyszer ellopták a Louvre-ból és Picasso is gyanúsított volt?
Az amerikai kutatók „körmérkőzéseken” versenyeztették a különböző illatokat, hogy kiderüljön, melyik vonzza a leginkább a szúnyogokat.
Naponta legalább öt óra alvás csökkentheti számos krónikus betegség kialakulásának kockázatát 50 év felett - derült ki egy hosszú távú, nagy léptékű új kutatásból, amelyről a BBC közölt összefoglalót a honlapján.
A Wired magazint alapító Kevin Kelly szerint az életünk teljesen más lesz az évszázad végére, de már 2050-re is, mint most. A változás pedig épp a 2020-as években indul el, még akkor is, ha ezt most még nem érezzük.
A pigmeusokként is ismert embercsoportról évszázadokon át beszéltek a tajvaniak. Kutatók most bizonyították, hogy valóban léteztek.
A Magyar Állami Operaház és az Eiffel Műhelyház ad otthont az Opera Europa őszi konferenciájának október 20. és 22. között. A huszonhat ország csaknem száz szervezetének közel kétszáz képviselője részvételével zajló rendezvény az oktatás, az utánpótlás- és közönségképzés, a humán erőforrás, valamint a műszaki és produkciós terület képviselői számára kínál szakmai programokat.
Néhány dolog segít kiszűrni a hamisakat.
Deborah és férje most egy vályogházban élnek, ahol nincs áram és víz sem.
A tudomány választ ad a kérdésre.
Hungarikumnak számító népi hangszereket népszerűsít nyolc helyszínen az országban a Csík Zenekar, amely múlt héten Keszthelyen lépett fel.
Az olvadó jég felelhet egy újabb világjárványért – derül ki egy friss kutatásból.
Amikor világra jött a csöppség, már akkor feltűnt az édesapának, hogy különleges foltok tarkítják kislánya testét és arcát is.
A fontos felfedezés hozzájárulhat a precízebb előrejelzési módszerek kidolgozásához.
A hangos olvasás fejlesztő hatással van az agyra: felnőttként sem érdemes leszokni róla.