5 érdekesség a Mona Lisa-ról
Tudta például, hogy egyszer ellopták a Louvre-ból és Picasso is gyanúsított volt?
Tudta például, hogy egyszer ellopták a Louvre-ból és Picasso is gyanúsított volt?
Egy éves kutatás végén közölte a 2013. évi biztonsági tanulmányát a Washington Post: eszerint az eddigi "sláger-területek" mellé az egészségügyi rendszerek is felkerülnek a hackerek céltáblájára.
A Global Burden of Diseases, Injuries, and Risk Factors Study 2010 című felmérés az elmúlt 4 évtized adatai alapján 50 ország közel 500 szerzőjének közreműködésével a világ egészségügyi helyzetének eddigi legátfogóbb analízisét reprezentálja.
Most, hogy nyakig benne vagyunk a síszezonban, ideje kiterítenünk a térképet és eldöntenünk, hogy idén hol hódolhatnánk a téli sportok örömeinek. A következő felsorolással ebben próbálunk segíteni, azonban a listában szereplő pályákat csakis rutinos síelőknek ajánljuk.
Egységes Olaszország csak papíron létezik. Ahány tartomány, annyiféle tradíció, kultúra és gasztronómia él egymás mellett évszázadok, évezredek óta. Már nemcsak a tengerparti üdülővárosokat, hanem a történelmi látnivalókról, jó borokról és finom ételekről híres vidékeket is egyre több magyar utazó keresi fel. A bor- és gasztroturisták egyik legnépszerűbb úti célja Toszkána.
A középkorban igen gyakori, a nyaki mirigycsomók megduzzadásával járó görvélykórt a népi hiedelem szerint a francia és angol királyok puszta kézrátétellel tudták gyógyítani. A 11-12. századra kialakuló szertartás még a 18. században is megszokott rítus volt az udvarokban, azonban 1825. május 31-e után már egyetlen király sem tette kezét a skrofulában szenvedők sebeire Európában.
"A Stuart Máriát nem a történelmi események valós idejébe, hanem a történet újramesélésének romantikus környezetébe, Donizetti lendületes romantikus zenéjéhez alkalmazkodva kívánjuk bemutatni."
Az újszülöttek képesek különbséget tenni anyanyelvük és idegen nyelvek között - állapította meg egy új kutatás.
Rossz döntéseinkért nem csupán az adott pillanatban elkövetett tévedéseink felelősek, hanem velünk született hajlamaink is. Vannak hibák, amelyeket mindannyian elkövetünk, és nem is nagyon tehetünk ellenük. De jobb, ha tudunk róluk.
Már foglalhatunk asztalt az idei Torkos Csütörtök akcióban részt vevő éttermekbe. A listán több, a hazai csúcsgasztronómiát jelentő vendéglővel is találkozhatunk.
Nem számít, mennyire vagyunk körbevéve csúcstechnológiai eszközökkel, és vértezzük fel magunkat a legújabb tudományos ismeretekkel, olykor rá kell ébrednünk, hogy a természet erőivel szemben védtelenek vagyunk.
Immár hat esztendeje, hogy a Liszt Ferenc Akadémián megkezdte működését a népzenei tanszék. Ennek méltó köszöntéseként indította el a Művészetek Palotája A népzene ünnepe című rendezvénysorozatot, amely a műfaj - illetve az azzal rokon világzene - legrangosabb előadóit mutatja be.
Rodin-kiállítással nyitja meg a téli karbantartási munkálatok után kapuit március közepén a balatonfüredi Vaszary-villa.
1922. január 11-e, az inzulin első terápiás alkalmazásának dátuma kétségtelenül az orvostudomány történelmének egyik legjelentősebb pillanatát jelentette.