5 érdekesség a Mona Lisa-ról
Tudta például, hogy egyszer ellopták a Louvre-ból és Picasso is gyanúsított volt?
Tudta például, hogy egyszer ellopták a Louvre-ból és Picasso is gyanúsított volt?
Az egri legenda szerint a bikavér elnevezés a török időkből származik, de ez aligha igaz, hiszen hazánkban egészen a török hódoltságig kizárólag fehérbort termeltek.
"A Parsifal nem csupán opera, hanem küldetés. Élete vége felé Wagner megpróbálta összegezni spiritualitásának minden oldalát, ezért ez számomra szent mű a zenetörténetben."
Bizonyára sokunknak tetszik az ötlet, miszerint sokkal intelligensebbek és kreatívabbak is lehetnénk, ha agyunkat teljes mértékben kihasználhatnánk. Szomorú, de a felvetéssel kapcsolatban kiábrándító híreink vannak.
Négy évszázad után megoldódott egy átszúrt koponyájú magyar nemest ábrázoló tiroli festmény rejtélye - számolt be honlapján az osztrák rádió (ORF). Most az orvostudomány is alátámasztotta, amit eddig sokan legendának tartottak: a középkori nemes akár egy évig is élhetett egy lándzsadarabbal a fejében.
"Régi mondás, hogy Athénba nem szabad baglyot vinni. Érdemes-e Rómába művészetet hozni?" - Nagy érdeklődés mellett nyílt meg a patinás római Capitoliumi Múzeumban a budapesti Iparművészeti Múzeum (IMM) gyűjteményéből összeállított, Tiffany, Gallé és a szecesszió mesterei című kiállítás a magyar-olasz kulturális évad keretében.
A történelem során az orvosok a panaszok kivizsgálása közben látásukra, hallásukra, tapintásukra és olykor még az ízérzékelésükre is hagyatkoztak. A különböző orvosi kultúrák a világ minden táján használták valamilyen módon érzékszerveiket a diagnózis felállításához.
Egy fiatal képzőművész festményét, egy Munkácsy-díjas szobrászművész alkotását és egy Zelnik-gyűjteményből származó műtárgyat ajánl ezúttal a műtárgy.com aukciós oldal.
60 éve James Watson és Francis Crick "felfedezték az élet titkát". Maurice Wilkins és Rosalind Franklin korábbi kutatásaira alapozva ők voltak azok, akik meghatározták a genetikai információt hordozó DNS-molekula szerkezetét. A híres kettős spirál felderítése nyitotta meg a molekuláris genetika aranykorát, az utat a génsebészet, a klónozás, az őssejt-kutatások, a DNS-ujjlenyomatok, DNS-alapú evolúciós vizsgálatok előtt.
Nehéz egyértelműen meghatározni, hogy mi is a curry, hiszen India, a Karib szigetek és a Csendes-óceán délkeleti térségének szinte minden fűszeres raguját így nevezzük. Máig kulináris rejtélynek számított, hogy a curry hogyan és mikor jelent meg először, ám ma már tudjuk, hogy a világszerte kedvelt étel jóval idősebb, mint azt korábban sejtettük.
A korábban ismeretlenül hangzó kergemarhakór, a SARS és a madárinfluenza ma már az újságok főcímein gyakran szereplő betegségek. Ám léteznek olyan furcsa kórképek, melyekről nem, vagy csak nagyon keveset tudunk. Következzék néhány különös, sokszor megmagyarázhatatlan eredetű ritka betegség.
Magyarország egyik legismertebb, turisztikai nívódíjjal is kitüntetett fesztiválja a miskolci Kocsonyafesztivál. Az idén Kassa városa lesz a díszvendég. A kulináris élmények mellett számos programmal várják a Miskolcra látogatókat február 22-24. között.
Pablo Picasso néhány mesterművének röntgensugaras vizsgálatából kiderült, hogy a spanyol festőművész olykor egyszerű falfestékkel dolgozott a vásznon.
Ahogy ránézek, keresztapám jut eszembe, kicsit gyérülő haj, sok kicsi ránc a szeme körül, őszülő bajusz, hamiskás mosoly és csillogó szemek, mondom, tisztára, mint a keresztapám. Jó pár éve már, hogy először találkoztunk, de akkor még nem jöttem rá, honnan ismerem, de azóta már közelebb kerültünk egymáshoz és rájöttem, tudják, pont olyan …..