5 érdekesség a Mona Lisa-ról
Tudta például, hogy egyszer ellopták a Louvre-ból és Picasso is gyanúsított volt?
Tudta például, hogy egyszer ellopták a Louvre-ból és Picasso is gyanúsított volt?
Sokan gondolhatják, hogy ez pusztán kifogás az együttlét elkerülésére, de sajnos a „szexfejfájás” nagyon is valós dolog, és nem csak a migréneseket érinti, hanem olykor azokat is, akik egyébként nem hajlamosak a fejfájásra. - mondja Dr. Elizabeth Loder, a bostoni Brigham and Women’s Hospital fejfájás és fájdalom osztályának vezetője.
Azt mondják, a világ legjobb indiai éttermei Londonban vannak, az egykori bevándorlók számtalan területen masszívan őrzik kulturális gyökereiket. Most az indiai konyha néhány fogását ajánlja Dr. Kovács János az olvasók figyelmébe.
Az Eszterháza Jazz Napok szabadtéri koncertjeinek közönsége most fültanúja lehet annak, hogy milyen is az, amikor Haydn és a jazz találkozik?
Azt szokták mondani, hogy a szaké (sake) készítés technológiában a sörhöz hasonlít, ugyanakkor komplexitásában és kóstolását tekintve sokkal inkább a borhoz áll közel ez a rizs erjesztéséből nyert alkoholos ital.
A Berkeley kutatólaboratórium szerint, közel annyi halálos áldozatot követel az otthonainkban lévő szennyezett levegő, mint ahányan az utakon életüket vesztik. A kutatók harci ideggázként használt vegyületet is találtak már a konyhák levegőjében.
Az Omega-3 után itt egy újabb jótékony hatású, egészséges zsír, az Omega-7. A szakértők szerint azonban ne rohamozzuk meg rögtön az utunkba eső első bioboltot, mert bőven van még mit felfedezni a kevéssé ismert tápanyagról.
A rugós szerkezetű zsebórák prototípusának megalkotója a 16. század első felében élt Peter Heinlein volt.
Az 1923-as év minden szempontból fordulatot jelentett az 52 éves Heltai Jenő életében. Elvette második feleségét, Gách Lilla színésznőt, és elfoglalta az Athaenaeum Kiadó elnöki posztját, kora egyik legfontosabb irodalompolitikai pozícióját. Az állást a kiadó tulajdonosa, Miklós Andor ajánlotta fel neki, aki előzőleg elszerette tőle első feleségét. Mindkét lépésért hálás volt barátjának.
Sokan azt gondolják, kerti partit csak az rendezhet, aki kertépítő mérnök szakavatott munkáját dicsérő, hatalmas, arborétumszerű kerttel rendelkezik, pedig egy jó hangulatú partihoz akár egy aprócska kert vagy terasz is elegendő.
A Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeumban új időszaki kiállítás nyílik. A kiállítás a hagyományos japán viseletek és napjaink iparművészeinek kapcsolatát kívánja reflektorfénybe állítani.
A hazugság pszichológiája bonyolult, mivel az emberek különböző okokból hazudnak. Van, aki a büntetést szeretné elkerülni, van, aki inkább füllent azért, hogy ne bántsa meg mások érzéseit, akad, aki csupán impulzusból, vagy azért hazudik, mert másnak akar feltűnni, mint aki valójában.
Megtalálták izraeli régészek Dávid király egyik palotáját és egy hozzá tartozó raktárt Jeruzsálem közelében - közölte a hírt az Izraeli Régiségügyi Hivatal (IAA).
Mi kell egy igazán jó strandhoz? Mindenekelőtt meleg idő, kristálytiszta víz, szórakozási lehetőségek és gyönyörű környezet. A következő strandokon ezt mind megtaláljuk.