5 érdekesség a Mona Lisa-ról
Tudta például, hogy egyszer ellopták a Louvre-ból és Picasso is gyanúsított volt?
Tudta például, hogy egyszer ellopták a Louvre-ból és Picasso is gyanúsított volt?
Az MSD Women’s Health üzletága által áprilisban megrendezett „Praxis határok nélkül” szakmai rendezvény az orvosi hibák megelőzésének és kezelésének a lehetőségeit vette górcső alá.
A művészettörténet egyik legérzékibb képén a következő látható: egy gigantikus rózsaszínű polip a víz alatt megragad egy fiatal nőt, és két szikla közé rángatja. Csápjai rátekerednek a nő hibátlan testére, mellbimbóit simogatják és körbefonják a nő termékeny ölét. Miközben az álombéli puhatestű szerető leterített foglyának testén bujálkodik, egy másik, kisebb polip gyengéd csókot lehel az extázisban vonagló nő ajkára.
Az Európai Gyógyszerügynökség engedélyezte Dr. Mike Wyllie, a leghíresebb potencianövelőt kifejlesztő csapat oszlopos tagjának újabb csodaszerét.
Az 51 éves holland zenész-rendező, Leon Giesen úgy véli, megtalálta a nácik legendás aranyát, a nyomokra pedig a March Impromptu című mű kottájában lelt rá.
Mednyánszky László festő képein túladva, pénzét a rászorulók közt szétosztva, a létminimum határán élt. A naplóját franciául és magyarul író báró, mély műveltségű művész volt. Tájképei közül kerül árverésre a Parti füzek, melyet a műtárgy.com ajánl a műkedvelők figyelmébe.
A DRportal komolyzenei rovatában havi rendszerességgel mutatunk be olyan orvoskollégákat, akik szenvedélyes szerelmesei és elmélyült ismerői az operairodalomnak és a klasszikus zenének. Ők ajánlanak számukra fontos műveket, szerzőket, előadókat.
Ezen a héten jelentették be a Nobel-díjak idei kitüntetettjeinek nevét. A világ legrangosabb tudományos elismerésének érdekes statisztikái vannak: az eddigi 862 díjazottból csupán 44 a nő, a kitüntetettek átlagéletkora 59 év, de a díjat már 25 és 90 éves is elnyerte.
Racionalitás, tisztaság és átláthatóság jellemzi azt a Sóskúton található épületet, amely idén elhódította az Év Háza díjat, továbbá egy Balaton-felvidéki nyaraló és egy kővágószőlősi weekend-ház nyerte idén a pályázat különdíját.
A több mint harminc éve galériatulajdonos Howard Greenberget ma a New York-i fotográfiai szintér egyik fontos szereplőjének tartják. Bár elismert kereskedő, kevesen ismerik gyűjtőszenvedélyéről, melybe azonban most már a nyilvánosság is betekinthet.
Lássuk be: várakozni senki sem szeret. Egy olyan kultúrában élünk, amelyben az azonnali megerősítések vezetnek minket. De mi van akkor, ha az úgy utált várakozás mégis jó valamire? – Például türelmesebbé tesz minket, és ezáltal jobb pénzügyi döntéseket hozhatunk...
Európa egyik legvirágzóbb gazdaságú városa, amely minden ősszel otthont ad a világ egyik legnagyobb népünnepélyének. Barokk kastélyok, sörfőzdék, sport és tudomány - mindez együtt: München.
A fotó, mint műfaj idehaza is mindinkább meghódítja a nagy képzőművészeti kiállítóhelyeket is, ami egyértelműen jelzi az iránta megnyilvánuló növekvő érdeklődést. Gyűjtési, befektetési területként lassabb, de figyelemreméltó a fotóművészet hazai előretörése - számol be a műtárgy.com.
A modern orvostudomány évről-évre olyan eszközökkel áll elő, melyek segítségével legyőzhetjük a betegséget, növelhetjük az élet hosszát és javíthatunk a betegek életminőségén. A most felsoroltak azonban nem ilyen eszközök. Bizarr találmányok, melyekhez nem is olyan rég, még reményeket fűztek.