Életstílus

Gauguin mégsem volt szifiliszes?

Amerikai kutatók a festő egykori tahiti házának közelében talált fogakat elemezték, amelyek 90-99 százalékos bizonyossággal Gauguintől származnak, és nincs bennük nyoma a 19. század végén a szifilisz kezelésére használt higanynak.

2014.03.05. Életstílus

Még egy csibe embriót?

A világ távoli tájain más kulturális szokások uralkodnak, éppúgy, ahogy a gasztronómia terén is mutatkozhatnak jelentős eltérések. Bár a következő ételek az adott országban igazi ínyencségnek számítanak, a külföldiek szeme rendszerint elkerekedik, ha meglátja őket.

2014.03.01. Életstílus

Ki a jó pszichopata?

A Pszicho című film a pszichiáterek véleménye szerint sok kívánnivalót hagy maga után. Legalábbis erre a következtetésre jutott egy új tanulmány, miután több száz film megtekintése után próbálta meghatározni, hogy mikor ábrázolják reálisan a pszichopata viselkedést a filmvásznon.

2014.02.28. Életstílus

Turistáknak belépni tilos!

Turisták elől talán nem véletlenül elzárt helyek. Bejutni szinte lehetetlen, vagy szigorúan engedélyhez kötött. Vatikáni titkos levéltár, a frigyládát őrző templom, katonai állomás, nukleáris kutatóközpont, titkos metróalagút. Csak néhány helyszín a listáról.

2014.02.27. Életstílus

A német sör

Sorozatunk előző részeiben a sörről általánosságban foglalkoztunk, illetve a legkiválóbb cseh italokat mutattuk be. Most a kedves olvasót terelnénk tovább a német régió irányába, a legfontosabb német sörfajták ismertetésével. Olyan sörök, sörfajták bemutatása következik, amelyek többnyire hazánkban is kaphatóak a nagyobb üzletekben, és nem kerülnek egy vagyonba – egy kis utánjárást mindenképpen megérdemelnek.

2014.02.27. Életstílus

Elképesztő orvosi felvételek

A modern orvostudománynak köszönhetően ma már olyan sérüléseket és betegségeket is túlélhetünk, melyeknek gyógyítására korábban halvány reményünk sem volt. Az orvosok sokszor szembesülnek furcsa, szokatlan esetekkel, amikor a sérülés vagy a betegség tünetei minden képzeletet felülmúlnak. A következőkben ilyen meghökkentő eseteket ismertetünk.

2014.02.26. Életstílus

Melyik a legélhetőbb város?

A Mercer éves Quality of Living kutatását továbbra is európai nagyvárosok vezetik, sorozatban hatodik alkalommal lett egy európai főváros a világ legélhetőbb városa.

2014.02.24. Életstílus

Kütyüszabadság: melyik repülőn lehet mobilozni?

Egyre több légitársaság engedélyezi a járatok fedélzetén a hordozható elektronikai eszközök használatát repülési üzemmódban a repülés bármely szakaszában, miután az európai és amerikai hatóságok is hozzájárultak a lazább szabályozáshoz.

2014.02.22. Életstílus

Könyvesboltok, ahova érdemes betérni

Könyvesboltokba nem csak azért érdemes betérni, mert megkaphatjuk kedvenc krimiírónk legújabb regényét, vagy mert az antikvársarokban potom pénzért szert tehetünk egy száz éves szanszkrit-német szótárra. Nem is feltétlenül azért, mert jó a kávéjuk. Gyakran elég csak a hely hangulata.

2014.02.20. Életstílus