Életstílus

Melyik a legegészségesebb alváspozíció?

Az alvással nem sokat törődünk, pedig az alvás biztosítja a megfelelő erőnlétünket, segít a fogyásban, növeli az energiaszintünket, javítja a kedélyállapotunkat és az emlékezőtehetségünket, elősegíti a sebgyógyulást, megelőzi a betegségeket. Hogy mindezt elérjük, érdemes javítanunk az alvásunk minőségén, aminek szerves része többek közt az is, hogy milyen testhelyzetben alszunk.

2015.07.31. Életstílus

Ilyenek voltak a világ első művégtagjai

Az egész 150 évvel ezelőtt kezdődött, amikor egy James Gillingham nevű cipész találkozott egy férfival, aki egy ágyúlövés okozta sérülés következtében elveszítette a karját. Az orvosok azt mondták neki, hogy semmit sem tehetnek annak érdekében, hogy javítsanak a helyzetén, az angliai Chardban tevékenykedő cipész azonban felajánlotta, hogy ingyen készít neki egy műkart. Így alkotta meg James Gillingham a világ első művégtagját. Az általa készített szerkezeteket viselő emberekről egy fotósorozatot is készített.

2015.07.30. Életstílus

"Ooh La La"

Az "Ooh La La" egy felnőtteknek szóló éjszakai revü-show, érzéki cirkusz-színház, amilyen még nem volt Budapesten. A forró nyári éjszakák kihagyhatatlan attrakciója, kizárólag 16 éven felülieknek.

2015.07.30. Életstílus

A 6 legszebb görög sziget

Görögország megannyi apró szigete a homokos tengerpartokkal, hófehér sziklaszirtekkel és hangulatos kisvárosaival igazi turistaparadicsom. A most zajló gazdasági események hatása sem tudja kedvünket szegni, hogy Görögországban nyaraljunk. Melyik szigetet válasszuk?

2015.07.24. Életstílus

Ezüstlábú orvosok

Ezüstéremmel tért haza a Magyar Labdarúgó Orvos-válogatott az Amerikai Egyesült Államokban megrendezett 21. futball világbajnokságról.

2015.07.23. Életstílus

Van olyan hely, ahol nincs nyári szünet

A műtárgy.com a Skate's elemzése nyomán most bepillantást nyújt abba, hogy milyen trendek, tendenciák és események határozzák meg a nemzetközi aukciós piacot. A cikk külön apropója az, hogy nyáron az aukciós piacok is lelassulnak, ami jó alkalmat kínál a helyzetelemzésre.

2015.07.23. Életstílus

Az első színes fotók az anyaméhben fejlődő emberről

A Life Magazine 1965-ös címlap-sztorija, „A születés előtti élet drámája” embriók és magzatok fotóit közölte, amelyeket Lennart Nilsson svéd fotóriporter készített az emberi embrió fejlődési fázisainak dokumentálása céljából. Ebben a cikkben jelent meg először kép az anyaméhben fejlődő emberi embrióról. A Mai Manó Ház cikkében a fotózás történetét és a világhírűvé vált sorozat képeit ismerheti meg.

2015.07.22. Életstílus