Életstílus

Válogatás a 2015-ös év megrázó sajtófotóiból

A Reuters idei, 2015 legjobb képeit bemutató válogatásába - ahol 95 képet mutatnak be - bekerült Balogh László fotóriporter Bicskén készült képe is. Ma már szinte biztosra vehetjük, hogy az év fotóit bemutató válogatásokban szinte mindig túlsúlyban lesznek az erőszakot, természeti katasztrófák áldozatait ábrázoló képek. FIGYELEM! A fotók némelyike felkavaró, sokkoló és megrázó lehet. Halált, erőszakot ábrázolnak. Csak akkor lépjen tovább, ha ez nem zavarja!

2015.12.11. Életstílus

Majdnem harminc év után újra: orosz avantgard Budapesten

„Először van alkalma a magyar tárlatlátogatónak arra, hogy az orosz-szovjet avantgárd művészetét a maga teljességében Budapesten tanulmányozza” – írta Néray Katalin a Műcsarnokban 1987 novemberében nyílt Művészet és forradalom című kiállítás katalógusának bevezetőjében. Akkor a Nagy Októberi Szocialista Forradalom hetvenedik évfordulója alkalmából nyílt tárlat, 2016 januárjában pedig az adja az apropóját, hogy a Jekatyerinburgi Szépművészeti Galéria negyven művet elhoz a Magyar Nemzeti Galériába.

2015.12.11. Életstílus

XV. Adventi Kastélynapok

Az esztendő legbensőségesebb időszakában újra ünneplőt ölt a Gödöllői Királyi Kastély. A királyi család az 1870-es években a legkisebb gyermek, Mária Valéria kedvéért szívesen töltötte a karácsonyt Gödöllőn. Ezt a korszakot megidézve immáron 15. alkalommal, novembertől december végéig színes családi programokkal és gazdag látnivalóval várnak minden kedves látogatót!

2015.12.10. Életstílus

Az 5 legjobb kórházas sorozat

Ma már elég sok téma szolgál sorozatok alapjául, amit a forgatókönyvírók jól ki is használnak. Ezzel nincs is semmi baj, hisz egy életszagúbb történettel könnyebben azonosul az ember, mint egy szimpla fikcióval. Pláne, ha egy sorozatról van szó, amit hétről hétre követ az ember. A legkézenfekvőbb a leghétköznapibb témát egy kicsit felturbózni vagy egy kissé ismeretlen világot közelebb hozni. A kórházas sorozatok pont ilyenek, íme az 5 legjobb.

2015.12.05. Életstílus

Kérem, ne szuszogjon! Idegesít!

Egyeseket kiráz a hideg, amikor azt hallják, hogy valaki végigszántja körmeit a táblán, míg másokat párjuk horkolása bosszant. De mi van akkor, ha valakit a másik ember lélegzetének hangja is az őrületbe kerget?

2015.12.03. Életstílus

Egy nap alatt a Föld körül

Álmodozott már arról, hogy meglátogatja a világ leghíresebb helyeit, mint például a Taj Mahal-t, a Fehér Házat, az Amazonas esőerdőt, vagy egy híres múzeumot? Ebben (is) segítségére lehet a Google Maps. Íme, a top 7 hely, ahová az otthona kényelméből látogathat el a Google Maps segítségével.

2015.12.03. Életstílus

Videojátékkal a hátfájdalmak ellen?

Testre rögzíthető érzékelővel vezérelhető videojátékokkal segít az alsó háttáji fájdalmakban szenvedőkön a svájci fejlesztésű Valedo. A két szenzorból álló eszköz vezeték nélkül csatlakozik az okostelefonokhoz vagy táblagépekhez, amelyeken a felhasználók különböző háterősítő tornagyakorlatokkal kontrollálhatják a készülékhez letölthető játékokat. A Valedo mobilalkalmazása az elért eredményeken túl a gyakorlatok során nyújtott teljesítményt is részletesen rögzíti.

2015.11.27. Életstílus