5 érdekesség a Mona Lisa-ról
Tudta például, hogy egyszer ellopták a Louvre-ból és Picasso is gyanúsított volt?
Tudta például, hogy egyszer ellopták a Louvre-ból és Picasso is gyanúsított volt?
Az orvostudomány és az orvostechnológia fejlődése kapcsán ezúttal Willem Einthoven előtt tiszteleg a Google. Einthoven 159 évvel ezelőtt, 1860. május 21-én született. Orvosként és fiziológusként is tevékenykedett, 1924-ben elnyert a fiziológiai Nobel-díjat.
Ezen a keresőoldalon is ugyanolyan fizetett hirdetések vannak, mint a Google oldalán, de ez a vállalat a bevételeit erdőtelepítésekre fordítja a világ minden pontján.
2019. május 15-én kezdődik az a nagyszabású kutatóprogram, amelynek során az USA középső területein kialakuló tornádókat vizsgálják meg légkörkutató szakemberek. Az eredmények a pontosabb előrejelzésekhez segítik majd hozzá a meteorológusokat.
Csaknem 130 évvel a halála után megtalálták Joseph Merrick, az Elefántember sírját. A szerencsétlen férfi rettenetes deformáltsága miatt lett híres a viktoriánus Angliában.
Hollandia területe feleakkora sincs, mint Magyarországé, mégis képes 18-20 millió turistát bevonzani évente. A látogatók nagy többsége a fővárost célozza meg, ami ennek okán kezd túlzsúfolttá válni. Mi lehet a megoldás? A mennyiség minőségre cserélése.
Természetesen egy ország fővárosát is érdemes megnézni, ám legalább annyira ajánlott egy-egy eldugott falut is felkeresni, ha igazán meg szeretnénk érteni az adott ország kultúráját és szellemiségét.
Dániá, ahol pyt gombokat árulnak, és a pozitív pszichológia részeként az iskolában is tanítanak róla. Hogyan használjuk, hogyan ne, és hogyan kerüljünk közelebb a dán életszemlélethez?
A Peto-paradoxon lényege, hogy a nagy testű állatoknál elvileg gyakoribbnak kellene lenniük a rákos megbetegedéseknek, hiszen a több sejt nagyobb eséllyel mutálódik.
Olyan úti célokról olvashat, melyek az országhatártól nagyjából ötszáz kilométeren belül (vagy csak egy kicsit távolabb) vannak, és nem feltétlenül az elcsépelt kategóriába sorolhatóak.
Dr. Min Wang és munkatársai egy meglehetősen fura szerzetről számoltak be legutóbb a Nature szakmai folyóiratban: bár az általuk leírt dinoszaurusz kicsiny testét tollak fedték, a denevérekéhez hasonló szárnyakkal rendelkezett.
A Semmelweis Egyetem Urológiai Klinika orvosai a 10 Ezer Lépés Program keretében körbefutották a Balatont, hogy felhívják a figyelmet a prosztatarákos betegekre és a mozgás életkilátásokat javítani képes hatására.
A reneszánsz embere készen állt a föld örömök és a szépség mértéktelen élvezetére. Mi sem jelzi ezt jobban, mint hogy a királyi udvarokban az udvarhölgyek az uralkodó "háremének" tagjaivá váltak, vagy az, hogy a városok gyönyörű meztelen hölgyeket vonultattak fel egy-egy király bevonulása alkalmával.
Vannak, akik szerint elég öt óra alvás, mások szerint a horkolás ártalmatlan, és bizonyos emberek szerint a lefekvés előtti alkoholfogyasztás is segít elaludni. De ez csak néhány az alvást övező mítoszok közül.