5 érdekesség a Mona Lisa-ról
Tudta például, hogy egyszer ellopták a Louvre-ból és Picasso is gyanúsított volt?
Tudta például, hogy egyszer ellopták a Louvre-ból és Picasso is gyanúsított volt?
Curry, joghurt, fokhagyma, zeller – csak pár a bizarr hozzávalók közül. Az egyik az ötből már Magyarországon is kapható.
Vajon mitől lesznek a guszta ementáli sajtok lyukacsosak? A rajzfilmekben is előszeretettel ábrázolják így a nagy, sárga sajttömböket, de hamburgerekben is gyakran találkozunk egy-egy szelettel.
1994. november 12-én halt meg Wilma Rudolph, "a Fekete Gazella", az első amerikai nő, aki három számban is győzni tudott egy olimpián.
Különlegesek, extravagánsak és figyelemfelkeltőek. A világ legkülönlegesebb múzeumaia, melyek között fejre fordított üvegpiramist, 24 karátos arannyal bevont betonfalakat és csoportos ananászegyesülést is lehet látni.
A napi rutinba beiktatott 15 perces séta, akár évente 100 milliárd dollárral (30 ezer milliárd forinttal) is többet hozhatna a világgazdaságának.
Talán már mindenki tudja, hogy a méhek mennyire fontosak az ökoszisztéma egyensúlyának fenntartásában. Ha ők kihalnak, nekünk sem lesz jövőnk. A megmentésük rettentően fontos!
Bekerült a Hungarikumok Gyűjteményébe a dobostorta és bővült a Magyar Értéktár is. Az összegzés szerint a Hungarikum Bizottság döntése alapján a Magyar Értéktár része a jellegzetes dunántúli pásztorhangszer, a hosszifurugla; a regölés, a magyar cifraszűr és a betyárköltészet.
A hüvelyesek, a kukorica, a gomba és a brokkoli is háttérbe szorul mindennapi táplálkozásunkban. Magyarország az utolsó helyen áll a napi zöldségfogyasztás tekintetében az EU tagállamai közül, derült ki az Eurostat adataiból.
A hideg hónapokban is megőrizhetjük a fittségünket, sőt, akár jobban is fogyhatunk ekkor, hisz szervezetünk a testhőmérséklet megtartásán dolgozik, ezáltal sokkal több kalóriát égetünk el, mint a meleg nyári hónapokban.
lsőként a budapesti színházak közül a Katona József színház úgy döntött, hogy környezettudatosan működnek a továbbiakban - közölte a színház.
1803 novemberében egyre több ember újságolta London Hammersmith nevű városrészében, hogy szellem járja az utcákat. Néhányan azt mondták, hogy a szellem meg is támadta őket, és többen tudni is vélték, hogy egy korábban öngyilkosságot elkövetett férfi fehér ruhába bújt lelkéről van szó.
Van, aki el sem tudja képzelni a mexikói vagy indiai ételt kellő mennyiségű chili nélkül – valaki szerint annál jobb, minél csípősebb az étel, míg mások már a puszta gondolattól is kivannak, hogy picit csípősséget felfedezhetnek az ebédjükben.
A Skócia nyugati partjainál található, sok szigetből és még több sziklazátonyból álló különleges hely a Hebridák szigetcsoportja, mely híres természeti szépségéről, gazdag állatvilágáról, gyapjúiparáról és a whiksyről. Ám most úgy tűnik, ennek az italnak vetélytársa akad.