5 érdekesség a Mona Lisa-ról
Tudta például, hogy egyszer ellopták a Louvre-ból és Picasso is gyanúsított volt?
Tudta például, hogy egyszer ellopták a Louvre-ból és Picasso is gyanúsított volt?
A GEDI nevű műszer a Nemzetközi Űrállomás külsejére szerelve végez méréseket a földi erdőkről, s az első mérési eredményeit 2020 januárjában tették közzé.
Cora Pearl nem csak a leghíresebb kurtizán, de az egyik legünnepeltebb nő volt a 19. századi párizsi arisztokraták között. A lába előtt hevertek a férfiak, pedig gyűlölte őket.
A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság (MGYT) Gyógynövény Szakosztálya 2020-ban az év gyógynövényének, az echinacea (ehinácea) néven is ismert, bíbor kasvirágot választotta.
Bár Kosztolányi Dezső minden jel szerint hosszú éveken át élt illegális tudatmódosítókkal, a kérdést nagyon szemérmesen kezeli az irodalomtörténet. Mit talált a felesége a könyvek mögött? Mitől folyt állandóan az író orra? Miért könyörgött jól bejáratott patikusának?
Több mint tízezer madárfaj testalkatának pontos felmérésével tárták fel az összefüggéseket. A londoni Imperial College számolt be arról az átfogó nemzetközi kutatásról, amelyben a madarak ökológiai szerepét, s ennek evolúciós hátterét vizsgálták meg.
A British Council bocsánatot kért George Orwelltől (1903-1950) amiért hetven éve elutasította az angol író, újságíró egyik gasztronómiai tanulmányát.
Valeria Messalina római császárné határtalan libidójától, kielégítetlen szexuális vágyaitól és kegyetlen, megdöbbentő tetteitől vált hírhedtté az ókorban.
A fehér szín mindent édesebbé tesz? Nem. Bizonyos esetekben pont csökkenti az édes ízt, ha fehér tányérból eszünk. Ennek semmi köze az ételek cukortartalmához, az agyműködéshez annál inkább.
2020-ban az ÉV Emlőse címet a hazai élővizek csúcsragadozója, a vidra kapta. A Vadonleső Program immár hetedik esztendeje választja meg azt a védett vagy fokozottan védett, többnyire közösségű jelentőségű őshonos emlősfajt, amelyre szeretné egész évben ráirányítani mind a szakmai közösség, mind pedig a társadalom széles rétegének figyelmét.
A nők egészsége és közérzete jóval kevesebb figyelmet kap, megemlítése pedig sokszor átpolitizált. A nők panaszaival kevésbé foglalkoznak a kutatások is, állapította meg egy doktornő. Receptet is ad a helyzet orvoslására: minden nőnek hallatnia kell a hangját.
Egyre több növény él a Mount Everest térségében a tudósok szerint. A klímaváltozás okozhatja a furcsa jelenséget.
A hozzánk legközelebbi exobolygók alaposabb vizsgálatára indították 2019. december 18-án a Cheops űrtávcsövet, az Európai Űrügynökség legújabb kutatószondáját.
Az ingatlanpiacon kínált házak egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy hány négyzetméteresek, hiszen, minél nagyobbak, annál kényelmesebben lakhatók. Vannak azonban esetek, amikor kis mérete dacára is beleszeret az ember egy kuckóba.