5 érdekesség a Mona Lisa-ról
Tudta például, hogy egyszer ellopták a Louvre-ból és Picasso is gyanúsított volt?
Tudta például, hogy egyszer ellopták a Louvre-ból és Picasso is gyanúsított volt?
Az 1960. januári népszámlálás adatainak feldolgozásában egy gépagy is részt vett.
A lipicai lótartást és a magyar vonós zenekari hagyományokat is felterjesztették az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára, amely az egyes országok nemzedékről nemzedékre hagyományozódó közösségi tudását gyűjti össze. A solymászat hagyományához pedig – amely már régebb óta szerepel a listán – újabb országok csatlakoztak.
Vincent Van Gogh öncsonkítását és halálát is rejtélyek övezik. Élete egy meg nem értett zseni tragikus története, hírneve csak halála után kapott szárnyra. Ma már szinte mindent el lehet adni nevével.
Ebben a rendkívüli járványhelyzetben különösen figyelnünk kell arra, hogy megtartsuk testi-lelki egyensúlyunkat. A kielégítő alvás az egyik feltétele, hogy képesek legyünk megküzdeni a kontrollvesztettség bizonytalanságával vagy egy esetleges fertőzéssel. Nógrádi Csilla pszichológus írása.
Nagyon úgy tűnik, hogy a társas távolságtartást elrendelő intézkedések jelenleg a leghatékonyabb fegyverek a koronavírussal szemben. A kutatók szerint, ha a social distancinget, mint megoldást az országok figyelmen kívül hagyták volna, akkor akár 40 millió ember is belehalhatna a mostani járványba.
A koronavírus-járvány miatt az otthonukba kényszerült családokban gyakoribbá válhat az erőszak, és ilyenkor menekülni sem lehet előle.
Egy friss tanulmány szerint az amúgy is lemaradó diákok a távoktatás miatt még jobban leszakadnak.
Nem állt meg a munka a Pécsi Nemzeti Színházban, két produkció próbái zajlanak online.
Az élelmiszerek tudatos felhasználására, a pazarlás csökkentésére hívja fel a figyelmet a Bay Zoltán Kutatóintézet.
A Műcsarnok szokásos évi kiállítását a járvány miatt sem kell kihagynod. Az alábbi linken bejárhatod a Szabadjáték című tárlatot!
Önmaguktól ritkán oldódnak meg a gondjaink. A fókuszolást életproblémák megoldására találták ki.
Csak különféle elméleteken alapuló becslések vannak arról, hogy valójában hány ember is fertőződhetett meg a SARS-CoV-2 vírussal, mivel sehol sem tudnak olyan mennyiségű tesztet elvégezni, hogy a valós értékek ezekből kiderüljenek.
Közismert, hogy a sarkvidékek korábban állandóan fagyott talaja, a permafroszt olvad, s ezzel a belefagyott üvegházgázok is kiszabadulnak, tovább gerjesztve a felmelegedést.