5 érdekesség a Mona Lisa-ról
Tudta például, hogy egyszer ellopták a Louvre-ból és Picasso is gyanúsított volt?
Tudta például, hogy egyszer ellopták a Louvre-ból és Picasso is gyanúsított volt?
Már Krisztus előtt 25 ezernél jár a tudomány.
Az együttes ismét, az elmúlt évekhez hasonlóan önálló udvarban, sokszínű, több esetben kifejezetten erre az alkalomra szánt programmal várja a közönséget a Művészetek Völgyében. Gryllus Dánielt, a Kaláka együttes vezetőjét kérdeztük a részletekről.
Debrecen - Az Agrárminisztérium Facebook-játékában versengett az erdő többek között a Zsófia-kilátóval, a Baktai-erdővel és a Cuha-völggyel.
Esővizet ivott, nyers halat evett, miután egy vihar megrongálta a katamaránját, és sodródni kezdett.
A természettel való összekapcsolódásról és összefonódásról, a nyugalomról és békéről szól az erdőfürdőzés, amely során egy egészen más állapotot tapasztalhatunk meg, mint a mindennapokban.
Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat-Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELKH-ELTE) Asztropolarimetria Kutatócsoport munkatársai számítógépes modellezéssel magyarázatot találtak a Nap-Jupiter rendszerben a Nap körül a Jupiterrel bizonyos középmozgás-rezonanciában keringő aszteroidacsaládok lehetséges keletkezési mechanizmusára.
Kimondottan az orvoslásra kihegyezett nyelvi modellen dolgozik a Google, amellyel a mesterséges intelligencia már ezen a területen is az emberek segítségére lehet.
Mivel a feltaláló Pálfi Attila az iskoláit Nagykanizsán végezte, a Kanizsa TV is beszámolt a fejlesztésről.
Egyelőre csak önmagát diagnosztizálta.
A kaporban található illóolajok különleges és erőteljes tulajdonságokkal rendelkezhetnek, ezért a kulináris használaton felül, gyógyászati célokra is kiváló.
A véletlennek köszönhetően nem akármilyen kincsek tulajdonosa lett egy szerencsés farmer.
Különleges felfedezést tett Avi Loeb harvardi professzor, kutatótársaival ugyanis talált több olyan kis fémgolyót is, amelyekről úgy gondolják, egy idegen életformához köthető technológiához lehetnek köthetőek.
A magyarok körében nem csupán Horvátország népszerű úti cél, Olaszország is hódit, a mediterrán temperamentumával, vendégszeretetével, gasztronómiájával. Aki megkóstolta a helyi ételeket-italokat, és megcsodálta a tájat, az újra és újra visszavágyik az országba.