5 érdekesség a Mona Lisa-ról
Tudta például, hogy egyszer ellopták a Louvre-ból és Picasso is gyanúsított volt?
Tudta például, hogy egyszer ellopták a Louvre-ból és Picasso is gyanúsított volt?
Május 12-től ingyen érhetnek el számos színházi előadást a kórházi dolgozók. Az akciót kezdeményező JEGYx1.HU közleményt adott ki, amelyben úgy fogalmaznak, hogy így szeretnék megköszönni minden egészségügyi dolgozó munkáját, melyet a jelenlegi járványhelyzetben végeznek.
A gyerekek esnek-kelnek, ám néhányuk kicsit többször, mint a többiek. Esetlen mozdulataik rendszeresen bajba keverik őket, nekiütköznek tárgyaknak, embereknek, nem különböztetik meg megfelelően a jobb és bal irányt, a tájékozódási képességük is eltér az átlagétól. Mindezek a diszpraxia jelei is lehetnek.
A hulladéklerakók helyett inkább igen hasznosan folytatják életüket a régi Samsung telefonok a gyártó újrahasznosítási programjának köszönhetően.
Néhány gazdi azt gondolja, hogy kedvence azért kakil vagy pisil be, amíg ő távol van, hogy bosszút álljon a magányért. Ez azonban nem teljesen így van. A kutyák ugyanis nem éreznek bosszúvágyat. Akkor miért csinálják?
A sétálómeditáció ötvözi a szellemi és a fizikai gyakorlat előnyeit, kellemes, számos jótékony hatással járó mozgásforma.
1865-ban, egy szakmailag elismert sebész, James Barry, 71 évesen elhunyt. Amikor a bejárónője hozzálátott az élettelen teste felkészítéséhez a temetkezési ceremóniához, élete legsokkolóbb felfedezésében volt része – Barry nő volt! 50 éven keresztül, James doktor férfinak álcázta magát, és soha senki még nem is gyanította, hogy a XIX. század egyik leghíresebb sebésze valójában nő volt!
Pirók Zsófia flamencotáncos és Kálló Péter videós, fotográfus közösen álmodták meg azt az összművészeti alkotást, amely úgy mutatja be Budapestet költői látásmóddal, hogy közben a táncművészet szenvedélyes pillanatait látjuk, hol lassítva, hol teljes dinamikájában.
Egyes növényeket kifejezetten tavasszal érdemes ültetni, hogy jó esetben egészen őszig virágozzanak a kertben.
Rebecca Roberts kisfiával volt várandós, amikor három hét különbséggel megfogant a kislánya.
Léteznek olyan mesterségek, életutak, amelyek mára teljesen kihaltak, és valószínűleg sosem fognak visszatérni. Az egykori pákászok mindennapjait sokan elképzelni is alig tudják: csak abból éltek, amit a víz, a lápvidék adott nekik, amely teljes összhangot feltételezett a természettel.
Két magyar kutató, a Max Planck Ornitológiai Intézetben dolgozó Kupán Krisztina, illetve az MTA külső tagja, Székely Tamás, a Bathi Egyetem professzora vezetésével egy nemzetközi kutatócsoport viselkedésökológusai felfedezték, hogy a széki lile amerikai változatának tojói nem meggondolatlanul hagyják apjukra éppen csak kikelt fiókáikat, hogy inkább más madárral álljanak párba, és hozzanak létre új fészekaljat. A nőstény madarak a saját szempontjaik szerint nagyon is logikusan cselekszenek, még ha magatartásuk az emberi értékítélet alapján szívtelenségnek tűnhet is.
Az idős nő nap mint nap nekivág a befagyott Bajkál-tónak, így intézi ügyeit.
Egy kínai nő a fia esküvője napján szembesült azzal, hogy a menyasszony a saját lánya.