hírek
Kiutalták az első tízmilliárdot a fővárosi egészségügynek
A kormány a tavalyi – az általa az év végén az utolsó pillanatban jóváhagyott megállapodást végrehajtva 10,4 milliárd forintot utalt ki a fővárosnak és kerületeinek az egészségügyi alapellátás és járóbeteg-szakellátás fejlesztéseinek támogatására.
Kínában valamelyest javult a helyzet
Általánosan lecsengőben van az új típusú koronavírus-járvány Kínában a napi adatok alapján, de az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint még korai lenne a járvány tartós csillapodását kiolvasni a számokból – írja az MTI.
Kiengedték a kórházból a Vuhanból hazatért magyarokat
Semmilyen tünetet nem mutattak a Dél-pesti Centrumkórházban két hétig karanténban tartott magyarok, a Covid-19 koronavírus által okozott fertőzöttség nem igazolódott, így hazamehettek - mondta el az egészségügyért felelős államtitkár hétfőn az M1 aktuális csatornán.
A héten történt az egészségügyben - Heti hírszemle
Egyetemi szintű kannabiszképzés indul Coloradóban. Emberi sejtből cérna és kilökődésmentes bioszövetet. Járvány van, mégsem jelentkeznek a védőoltásért a magyarok. A világ 60 százalékát fenyegetheti a koronavírus. A világ 60 százalékát fenyegetheti a koronavírus. A rémes egészségügytől félnek a magyarok, nem a migrációtól. - Többek között ezek voltak a hét hírei az egészségügyben.
A rémes egészségügytől félnek a magyarok, nem a migrációtól
A megkérdezettek 61 százaléka érezte úgy, hogy rossz irányba halad a saját országa – derül ki az Ipsos 28 országban elvégzett felméréséből.
A világ 60 százalékát fenyegetheti a koronavírus
Több száz orvost hívtak össze a világ minden tájáról, hogy keressék a megoldást a koronavírus ellen. Közben egyre ijesztőbb számok kerülnek ki arról, mennyire veszélyes lehet valójában a járvány.
Kilenc napig is aktívak maradhatnak a koronavírusok gazdatest nélkül
A koronavírusok akár 9 napig képesek aktívak maradni üveg, fém és műanyag felületeken – írja az Infectioncontroltoday.com egy német vizsgálat eredményére hivatkozva.
Emberi sejtből cérna és kilökődésmentes bioszövetet
Az emberszövetre magyarítható humán textil (human textile) néven tárgyalja az Acta Biomateriala című folyóiratban megjelent tanulmány azt az új anyagot, amelyet a Bordeaux-i Egyetemen működő bioterápiai intézet, az INSERM kutatói állítottak elő.
Járvány van, mégsem jelentkeznek a védőoltásért a magyarok
Több mint egymillió ember térítésmentesen kaphatná meg az influenza elleni védőoltást, mégsem jelentkeznek a háziorvosoknál a vakcináért. Pedig a jelzések szerint hétről hétre nő a betegek száma, és egyre terjed a járvány - írja hétfői számában a Világgazdaság.
Egyetemi szintű kannabiszképzés indul Coloradóban
A 2013 óta Kenderkutató Intézettel is büszkélkedő Coloradói Állami Egyetemen 2020 őszétől indul az a Kannabisz, biológia és kémia című képzés. A programot abszolválók diplomás kenderológusként helyezkedhetnek el.
A héten történt a magyar egészségügyben - Heti hírszemle
Nincs Magyarországon fertőzött beteg. Az influenzajárvány miatt látogatási tilalmat rendeltek el. Mozgásfejlesztéssel a javítható életminőségért. Angol nyelven is elérhető egészségügyi applikáció a Debreceni Egyetemen. Nemzetközi kampányt indít a rákellenes liga a betegség megelőzéséért. Számos ingerre érzékenyebbek a migrénesek. - Többek között ezek voltak a hét hírei a magyar egészségügyben.
Nincs Magyarországon fertőzött beteg
Az eddigi adatok szerint nincs Magyarországon koronavírussal fertőzött beteg, a védekezéshez szükséges minden eszköz rendelkezésre áll és a tisztifőorvos azonnal akciótervet készít - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Mozgásfejlesztéssel a javítható életminőségért
Akár 15-20 éven keresztül képes szinten tartani a fizikai állapotot az időben megkezdett mozgásfejlesztés központi idegrendszeri sérülések esetén.