hírek
Több százezres bírság orvosoknak
Az egészségügyi szolgáltatást végzők széles skáláját vonták vizsgálat alá a Baranya Megyei Adóigazgatóság revizorai - tájékoztatott a NAV helyi szervezete.
Már 450 rezidens elnyerte az államtitkárság havi százezer forintos ösztöndíját
Mostanáig összesen 450 rezidens pályázott sikeresen az egészségügyi államtitkárság által meghirdetett ösztöndíjprogramra, melyben a résztvevők szakorvosi képzésük alatt havonta nettó százezer forintos támogatást kapnak - közölte Paphalmi Rita, az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal (EEKH) elnöke pénteken az MTI-vel.
Szakemberek szerint több ezer ápoló hiányzik az egészségügyi rendszerből
Szakemberek szerint 6-7 ezer ápoló hiányzik a magyar egészségügyi rendszerből, és folyamatosan csökken a számuk, mert sokan nyugdíjba mentek, nagy a migráció, ugyanakkor kevesen választják ezt a képzést, így nincs megfelelő utánpótlás.
A magas vérnyomás kezeléséről rendeznek nemzetközi orvoskonferenciát Szolnokon
Mérföldkő lesz a szolnoki Hetényi Géza kórház kardiológiai centrumának fejlődésében az a nemzetközi orvoskonferencia, amelyen a szakma legjelesebb hazai képviselői mellett világhírű professzorok is megosztják majd a résztvevőkkel a magas vérnyomás kezelésére vonatkozó tapasztalataikat - közölte a program főszervezője az MTI-vel.
Fiúbetegség faktorhiánnyal - Nem gyógyítható, de karbantartható
Ritka kór, gyógyíthatatlan, fájdalmas és veszélyes - röviden így lehet jellemezni a hemofíliát, amelyet a köztudatban a fiúk betegségeként tartanak számon. Nem is ok nélkül, hiszen minden ötezredik fiúgyermek ebben szenved.
Aszalt szilvával a csontritkulás ellen
Idős betegek esetében a csonttörések és a csontritkulás megakadályozása kapcsán egy kutató a Floridai Állami Egyetemről egy kiváló, egyszerű megoldással állt elő: Aszalt szilva.
Erősítő gyakorlatokkal az osteoporosis ellen
A Glasgow Caledonian University tudósai egy áttekintés alapján úgy vélik, az erősítő gyakorlatok jó hatással lehetnek a csontritkulásos nők esetében.
Megtalálták a molekuláris kapcsolót, amely az immunrendszert riasztja vírusfertőzésnél
Francia kutatóknak sikerült azonosítaniuk azt a molekuláris kapcsolót, amely a retrovírusok behatolásakor elindítja a veleszületett immunválaszt testünkben - írta közleményében az Európai Molekuláris Biológiai Laboratórium, az EMBL (
www.embl.org).
A denosumab meggátolhatja a csonttöréseket
Három éves denosumab-kezelést követően csökkent az esélye a nők csonttörésének menopauza után.
Az arc ráncai kapcsolatban állnak a gyenge csontsűrűséggel
A menopauza kezdetén a nők ráncai a csontok problémáit is mutathatják az új tanulmány szerint.
Továbbra is piacon maradnak a szilikonimplantátumok
Az amerikai Food and Drug Administration (FDA) adatai alapján, az Egyesült Államokban 5-10 millióra tehető a mellimplantátummal élő nők száma. Az FDA a mellimplantátumok biztonságosságát firtató kétségekre reagálva, megerősítette a korábban betiltott szilikongéllel töltött mellimplantátumok jóváhagyását.
A családtagok depressziója tovább rontja a szívelégtelenséget
A krónikus keringési elégtelenségben szenvedők állapotán tovább ront, ha a vele együtt élők között depressziós is van - állapította meg egy amerikai kutatás.
Megavírus: felfedezték a legnagyobb vírust
A világ eddig ismert legnagyobb vírusának genetikai állományában több mint ezer gén van.