hírek
Holtukban is az élőket szolgálják
A Debreceni Egyetem ÁOK Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézetében pénteken emlékeztek meg azokról, akik testüket oktatási célra, az orvostudománynak ajánlották fel. Az oktatók és a hallgatók közösen fejezték ki köszönetüket és tiszteletüket az elhunytaknak.
Figyelmeztet a járványügyi osztályvezető, intenzív influenzajárvány jön
Az elmúlt évekhez képest intenzívebb lehet az influenzajárvány, amely decemberben már be is robbanhat. A szakemberek a védőoltás felvételét javasolják.
Alig akarnak az orvostanhallgatók háziorvosok lenni
Az egészségügyben a humánerőforrás-krízis az alapellátást fokozottan fenyegeti, ez derül ki egy friss tanulmányból. Jelenleg az orvostanhallgatók csupán öt százaléka az, aki szívesen lenne háziorvos.
Megjelent az egészségügyet átalakító tervezet: teljesítménytől függően történne a bérezés
Koncentrálják az ellátásokat, ami miatt a betegeknek többet kell majd utazniuk. A centrumkórházak szabadon vezényelhetnék az orvosokat, a diplomás szakdolgozóknak 55 százalékos béremelést ígérnek.
NNK: újabb majomhimlő-fertőzöttet diagnosztizáltak
Újabb embernél mutatták ki a majomhimlő fertőzését, így vele együtt 80-ra nőtt a diagnosztizált esetek száma Magyarországon.
Keserű vagy túl nagy? Hat innovatív megoldás a gyógyszerbevétel megkönnyítésére
Laktáz enzimet tartalmazó szívószálat állítottak elő a Semmelweis Egyetem kutatói, melyet egyedülálló szimulációs módszerrel vizsgáltak.
Kiderült milyen hatással vannak az mRNS-vakcinák a menstruációra
Az erősebb menstruációs vérzést is felvenné az mRNS vakcinák lehetséges mellékhatásaként az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) gyógyszerek alkalmazásárért felelős kockázatértékelési bizottsága.
A modern egészségügy legkezelhetetlenebb baktériuma elleni gyógyszert találtak
A modern egészségügyben egyre nagyobb problémát jelentenek a multirezisztens baktériumok, mert egyre kevésbé hatásosak az antibiotikumok ellenük.
Az egészségügyi szakemberhiányra hatásos válasz lehet a digitalizáció
Elavultak a hagyományos modellek az egészségügyben. Alapjaiban alakulhat át a diagnosztikai ellátás, de a gyógyszergyártás hatékonysága is jelentősen növelhető a mesterséges intelligenciának köszönhetően. A digitalizáció jelentette kihívásokról, buktatókról és megoldandó feladatokról lesz szó 2022. november 22-én, a 3. Digital Health Summiton.
A szemnek láthatatlan bőrrákot is felismeri egy új eszköz
A szkennertől azt várják, hogy a diagnosztizálás és a műtétek folyamatát is gyorsítsa.
Dajkasejtek az agyban
Az ELKH Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet (KOKI) Dénes Ádám vezette Lendület Neuroimmunológia Kutatócsoportja elsőként írta le a mikroglia sejtek és a fejlődő idegsejtek sejtteste közötti közvetlen kapcsolatot.
A válság közepette hogyan tudja megtartani klienseit a magánegészségügy? - TOP30 Legbefolyásosabb szereplő a magánegészségügyben
A TOP30 kiadvány célja a szektor élén álló karizmatikus személyek listáján túl, hogy átfogó képet adjon a magyar magánegészségügyről, megismertesse az átalakulások okait, motivációit, valamint az aktuális trendeket, célokat.
Új gyógyszer gyógyíthatja a májat
Állatkísérletekben biztató eredményt hozott egy fehérje aktiválása, amely képes regenerálni a súlyosan károsodott májat. Olyan esetekben is, amikor eddig csak az átültetés segített.