hírek
Van, ami kiváltja a rákkeltő vérnyomáscsökkentőt, de tízszer-hússzor drágább
Napokig hezitált a gyógyszerhatóság, riassza-e a valsartan hatóanyagú, szennyezett vérnyomáscsökkentőt szedő betegeket.
Nemzetközi kerékpártúra a méhnyakrák ellen
A méhnyakrák veszélyeire és megelőzésének fontosságára hívja fel a figyelmet a Ride for Women (R4W) elnevezésű nemzetközi kerékpártúra, amelynek résztvevői szombaton indultak el Budapestről, az Országos Onkológiai Intézet udvarából az utolsó szakasz megtételére.
KSH-jelentés, 2017: Drámai számok jellemzik az egészségügyet
A KSH éves jelentése szerint Magyarországon 2017-ben romlottak a halálozási mutatók.
Két év börtönt kapott egy budapesti orvos hálapénz elfogadása miatt
A bíróság elsőfokon két év börtönbüntetést szabott ki egy budapesti ortopéd sebészre 9 rendbeli vesztegetés elfogadásának bűntette miatt.
Tizenegy évre ítélték jogerősen a lúgos orvost
A budai Irgalmasrendi Kórház egykori főigazgatóját végleg eltiltották orvosi hivatásától a Kúria döntése szerint.
A héten történt a magyar egészségügyben - Heti hírszemle
Helyettesíthetőek más gyógyszerrel a múlt héten felfüggesztett vérnyomáscsökkentők. Tabukat döntöget az egészségügyben az MNB. Nemzetközi bohócdoktor tábor Magyarországon. 11 magyar orvos indult el a rohingja menekültekhez Bangladesbe. - Többek között ezek voltak a hét hírei a magyar egészségügyben.
Új szuperkórház, ahol minden beteget VIP-vendégként kezelnek
Korábban már lehetett tudni, hogy a 900 felnőtt- és 300 gyerekágy lesz, saját mentőállomást, és két helikopter-leszállópályát kap az intézmény, de most további újdonságokat árult el a szuperkórház-felelős.
Helyettesíthetőek más gyógyszerrel a múlt héten felfüggesztett vérnyomáscsökkentők
Az RTL Híradó háziorvosokat kérdezett meg arról, mit tehetnek azok a betegek, akik olyan valzartán hatóanyagú gyógyszert szednek, amelyeket érint a pénteken nyilvánosságra hozott felfüggesztés.
Először engedélyeztek kannabiszalapú gyógyszert Amerikában
Először engedélyeztek kannabiszalapú gyógyszert Amerikában, a hatóságok júniusban hagyták jóvá az epilepszia két ritka, gyerekkorban kezdődő formája ellen.
Csak a doktor lelkiismerete az ellátás színvonalának garanciája
A szakmai kontroll sem az állami, sem a magánegészségügyben nem működik megfelelően.
Tabukat döntöget az egészségügyben az MNB
A magyar lakosság egészségi állapota elmarad a nyugat-európai szinttől, ami már versenyképességi hátrányt jelent - állapítja meg az MNB versenyképesség javítását célzó jelentése.
Megfejtették az elhízás és a vastagbélrák közötti összefüggést
Az elhízás és a vastagbélrák összefüggése régóta ismert, most amerikai tudósok felderítették, hogyan fokozza a daganat növekedését a túlsúly egerekben - írta a Medicalxpress.com.
Az eddigieknél hatékonyabb HIV-elleni oltóanyagot teszteltek sikerrel
Új, az eddigieknél hatékonyabb, HIV-vírus elleni oltóanyagot teszteltek sikerrel - írta a BBC hírportálja.