hírek
Halálos gombás fertőzések kísérhetik a globális felmelegedést
A klímaváltozás egyik újabb, veszélyes hozadéka az embert fertőző, sőt halálos kockázatot jelentő gombafajok terjedése. Még 2009-ben fedezték fel Japánban a később Candida aurisként emlegetett gombát (egy páciens fülében – innen az auris szócska).
Heten lettek címzetes főorvosok Dévaványán
Akik legalább 20 éven keresztül folyamatosan látták el feladatukat a városban, címzetes főorvosi címet adományoztak. Az ünnepi ülés alkalmából további elismeréseket is átadtak - tudósított a beol.hu.
Roska Botond neurobiológus kapta a Magyar Szent István-rend kitüntetést
Az államfő köszöntő beszédében azt mondta, államalapító királyunk ünnepén évről évre együtt örülünk azoknak a magyaroknak, akik kimagasló tehetségükkel, sikereikkel, eredményeikkel - tudatosan vagy észrevétlenül - sokak boldogságát, boldogulását szolgálják.
Még lehet szavazni a gyógyszertári asszisztensi díjra
A Kiváló Gyógyszertári Asszisztensi Díjat 2017-ben az Egis Gyógyszergyár Zrt. alapította azzal a céllal, hogy elismerjék a szakmailag jól felkészült, lelkiismeretes gyógyszertári asszisztensek kiemelkedő szakmai és gyakorlati tevékenységét.
Durva gyógyszerválságot hozhat a rendezetlen Brexit
Ahogy vészesen közeledik a Brexit határnapja – a jelenlegi felállás szerint október 31-e -, egészségügyi szakértők arra figyelmeztetnek, hogy súlyos gyógyszerhiányt okozhat Európában, ha Nagy-Britannia megállapodás nélkül lép ki az Európai Unióból.
A héten történt a magyar egészségügyben - Heti hírszemle
Jövőre 3,8 milliárddal több jut gyógyászati segédeszközökre.Rendet kell tenni a kórházak gazdálkodásában. A szakdolgozói hiánynak az egészségük látja kárát. Az anyaságért való küzdelem etikája. Világújdonságnak számító implantátum a Debreceni Egyetemen. Életmentő eszközöket kapnak a rimóciak. Csak papíron emeltek a mentősök bérén. Ágyipoloska-invázió borzolja a kedélyeket. Miskolcon is ingyen kezelik a HIV-fertőzötteket. - Többek között ezek voltak a hét hírei az egészségügyben.
Ágyipoloska-invázió borzolja a kedélyeket
A vérszívó (egyelőre) nem a betegek életét keseríti, hanem az ügyeletes orvosok szobáit lepte el a Honvédkórházban.
Miskolcon is ingyen kezelik a HIV-fertőzötteket
Már három vidéki nagyvárosban, Miskolcon, Debrecenben és Pécsett is biztosított a HIV-vel élők számára a 100 százalékban államilag finanszírozott, korszerű terápiás kezelés.
Életmentő eszközöket kapnak a rimóciak
42 Nógrád megyei település kap támogatást orvosi eszközök beszerzésére a Magyar Falu Program pályázatának köszönhetően.
Csak papíron emeltek a mentősök bérén
Megint csak papíron kaptak magasabb bért a mentősök, hiába ígért 8 százalékos emelést a kormány, akinek az alapilletménye eddig nem érte el a garantált bérminimumot, az nem kapott magasabb összeget.
Világújdonságnak számító implantátum a Debreceni Egyetemen
A hallásjavító implantátum akár zajos környezetben is hatékony beszédértést, gyorsabb beszédfejlődést tesz lehetővé.
Biztonságos a nemi úton terjedő chlamydia elleni védőoltás
Biztonságosnak bizonyult a teszteken a leggyakoribb nemi úton terjedő fertőzés okozója, a chlamydia elleni védőoltás - számolt be róla a BBC híroldala.
A szakdolgozói hiánynak az egészségük látja kárát
12 hónapból 13,5-et dolgoznak, táppénzre és orvoshoz szinte sohasem mennek. A nagyfokú stressz és a sokszor ember feletti munkaterhelés romboló hatását gyakorta káros szenvedéllyel próbálják orvosolni.