életstílus
Az utánzás a leggyorsabb módja egy akcentus elsajátításának
A Manchesteri Egyetem kutatóinak vizsgálata szerint a beszéd másolása segíti a megértési készséget.
Hangdrogok és veszélyeik
Egy weboldalon nemrég azt állították az üzemeltetők, hogy egy új audio drog hatására más tudatállapotba kerülhetünk már akkor is, ha csak néhány ütemet hallottunk.
Hatékonynak bizonyulnak az egészséges életmódra sarkalló videojátékok
Bíztató eredményekkel kecsegtetnek azok az újszerű videojátékok, amelyeket azzal a céllal készítettek, hogy egészséges táplálkozásra és életmódváltásra ösztönözzék a fiatalokat - derült ki a játékok hatékonyságát vizsgáló kutatás eredményeiből.
Az alkoholszondát nem lehet becsapni
Alaposan téved, aki autóvezetés előtt is bátran iszik alkoholt, mert úgy véli, hogy bonbon evésével, jégkocka rágcsálásával, vagy pénzdarab szopogatásával eltüntetheti a szondába kifújt levegőben lévő alkoholt. Az erre vonatkozó, hamis legendákat cáfolja a méréstechnika professzorának cikke, mely a Dräger Review legújabb számában jelent meg.
Más nyomorúsága nekünk élmény?
Árvíz, iszapömlés, sárlavina – hogy csak néhányat említsünk a közelmúlt természeti csapásai közül. A segíteni indulók között akadnak olyanok – nem is kevesen –, akiket pusztán a kíváncsiság visz a helyszínre.
A fekete só - kozák saláta, Oroszország
A fekete sót, amit szikla sóként vagy kala namakként is ismernek, közép Indiában bányásszák. Ez a finomra őrölt, rózsaszín-szürkés só ásványi anyagokban gazdag, íze leginkább a tojás ízére hasonlít, ami miatt tojás helyettesítésére is használható.
A pénz tényleg nem boldogít
Egy 37 országra kiterjedő vizsgálat ismét bebizonyította, hogy a gazdasági növekedés nem jár feltétlenül együtt a kiegyensúlyozottabb élettel.
Norvégiában a legjobb az élet?
Az ENSZ rangsora szerint Norvégiában a legmagasabb az életszínvonal, ráadásul az északi ország már nyolcadszor került a lista élére.
Idén télen is folytatódik a farkas-vadászat Svédországban
A kritikák ellenére idén télen is folytatódhat a farkasok vadászata Svédországban.
A Pezsgő
Napjainkra Magyarországon is egyre kedveltebb a pezsgő, különösen így év vége felé. Ilyenkor egyre többen járkálnak a boros pultok között és próbálják kiválasztani a szilveszteri itókát. Mára ez már nem is olyan egyszerű feladat, hiszen a polcokon százszámra sorakoznak a különböző palackok, van, amelyik 400 forintba kerül és van, amely 20.000-be. Ráadásul mindenféle feliratok is vannak rajtuk.
Bebizonyították, hogy valóban szépít az alvás
Svéd kutatók első ízben bizonyították kísérletekkel, hogy az alvás időtartama pozitív hatással van az ember külsejére. A kipihent ember tényleg szebbnek és egészségesebbnek hat embertársai számára, mint a kialvatlan.
A gránátalma leve segíti a súlyos vesebetegeket
A gránátalmalé erősen antioxidáns hatású, és emiatt szinte minden betegség kezelésére ajánlják, a ráktól a szívbajokig. Izraeli kutatók az amerikai vesegyógyászok idei tudományos ülésén ismertették eredményeiket, amelyek szerint ez a gyümölcslé jelentősen javítja a művese kezelésre szoruló betegek állapotát is.
Mire jó a szezámmag?
Mindannyian ismerjük a szezámmagot, legalábbis a nevét, de tudjuk-e, honnan ered és fogyasztjuk-e rendszeresen a magok királyát?