életstílus
Rejtőzködő ragadozóra figyeltek az Alföldön
Ritkán látható apró, nyári bundás hermelin bukkant fel a Körös-Maros Nemzeti Parkban.
Ezért vagyunk egyre elégedettebbek az élettel, ahogy öregszünk
Az oxitocin nevű szeretethormon lehet a felelős azért, hogy az öregedéssel egyre inkább elégedettek és nyugodtabbak vagyunk, mint fiatal korunkban – írja az EurekAlerten megjelent sajtóközlemény. Az új, amerikai kutatók által jegyzett tanulmány összefüggésbe hozta az élettel való elégedettséget az agyunk kémiájával.
Menekülni kezdett a rendőrök elől egy önvezető autó
Menekülőre fogta egy önvezető autó San Franciscóban, miután megállították a rendőrök. A jármű gyártója elmagyarázta, hogy mi áll az eset mögött.
Élve sodródhatott partra a százéves cápa
Agyhártyagyulladás okozta annak a grönlandi cápának a halálát, amelynek maradványait márciusban találták meg a délnyugat-angliai Cornwall egyik partján – írja a The Guardian.
Az első antibiotikum, a penicillin felfedezője
1955. március 11-én hunyt el Sir Alexander Fleming skót származású orvos és bakteriológus.
Húsvéti kirándulás kicsiknek és nagyoknak
Néhány inspiráció hova menjünk kirándulni a tavaszi szünetben, ami kiváló lehetőséget ad arra, hogy minőségi időt tölthessünk egymással.
Finom húsvéti maradékmentő fogások
Három maradékmentő receptötlet, amik tökéletesen alkalmasak arra, hogy a zöldfűszeres kekszekkel, frissen sült kenyérrel, pirított kaláccsal vagy grissinivel mártogassunk belőlük egy keveset.
Tavaszi útmutató: minden amit a metszésről tudni érdemes
Helyes metszéssel több és szebb gyümölcsöket termemnek a fák. A házikerti metszés legfontosabb szabályait foglaltam össze az alábbi írásban.
Kína elkezdi megkeresni a Föld ikertestvérét
Miután rovereket küldött a Holdra, landolt a Marson és saját űrállomását is építeni kezdte, Kína most a távoli csillagrendszereket igyekszik szemügyre venni. A Föld 2.0-t keresik.
Állatbemutatóval és nyuszisimogatóval készül húsvétra a fővárosi állatkert
Látványetetéssel, állatbemutatóval, kézműves programokkal és nyuszisimogatóval is várja a látogatókat húsvétkor a Fővárosi Állat- és Növénykert.
Európa legérdekesebb húsvéti szokásai
Míg külföldön a locsolkodás számít furcsa hagyománynak, addig a mi szemszögünkből nézve is akadnak érdekes tradíciók Európában.
Mélyebb alvásra serkent ez a készülék
Svájci kutatók az alvásminőség javításához készítettek egy speciális eszközt, amely segítheti a testi-szellemi egészség megőrzését.
Megtalálták a tudósok az örök fiatalság titkát? Elképesztő eredményt közöltek
Új tanulmányt tettek közzé az eLife című folyóiratban, e szerint a kutatók 30 évvel fordították vissza az emberi bőrsejtek öregedését – számol be a hírről a Bloomberg.