Az agy mérete és az intelligencia közötti összefüggés
A Londoni Egyetem Queen Mary Kutatóközpontjának tudósai szerint egy élőlény, mégha agya kisebb egy gombostűfejnél is, lehet annyira intelligens, mint más, nagyobb testű – és agyú – állatok.
A Londoni Egyetem Queen Mary Kutatóközpontjának tudósai szerint egy élőlény, mégha agya kisebb egy gombostűfejnél is, lehet annyira intelligens, mint más, nagyobb testű – és agyú – állatok.
Minden ötödik magyar depresszióssá válhat, és bár a betegség kezelésére tízmilliárdokat költ az állam, így is csak a rászorultak fele kap segítséget - írja a Népszabadság, utalva a pécsi egyetemen lövöldöző G. Ákosra, akit évek óta depressziós és skizoid tünetek kínoztak, ám komplex kezelés helyett csak antidepresszánsokat kapott.
A Lu AE58054 jelű hatóanyag a betegség kiegészítő terápiájában játszhat szerepet.
Michaud és mtsai (2007) a delírium prevenciójának témakörében jelentős figyelmet szentelnek a delírium szűrésének lehetőségeire. Az eddigi tanulmányok azt sejtetik, hogy a szűrés javíthatja a felismerést, azonban erre vonatkozóan még kevés bizonyíték áll rendelkezésünkre.
Egyre több az autizmussal diagnosztizált ember Magyarországon, de a társadalmi ellátórendszer nem felkészült a befogadásukra - hangzott el egy hétfői budapesti sajtótájékoztatón.
A Magyar Pszichológusok Egyesülete (MAPSZIE) az UNESCO közreműködésével és támogatásával november 21.-én konferenciát rendezett "Az eltűnő gyermekkor nyomában" címmel. A rendezvény kapcsolódott ahhoz az eseménysorozathoz, melynek keretében világszerte megemlékeztek az ENSZ Gyermekjogi Chartája aláírásának két évtizedes évfordulójáról.
Kórházi osztályon fekvő betegeknél a delírium kialakulásának megelőzéséhez a következő szempontok járulhatnak hozzá az előző részben felsorolt lehetőségek (a kognitív hanyatlás felismerése, lehetőség szerinti kezelése; a megfelelő minőségű alvás biztosítása; a gyógyszeres mellékhatások minimalizálása; az elektrolit zavarok és a dehidráció megelőzése, illetve korrigálása) mellett.
Mivel a delírium rizikófaktoraira vonatkozóan egyre több adat áll rendelkezésünkre, így egyre több prevenciós beavatkozás megtervezésére és alkalmazására nyílik lehetőség.
A delírium egy akut változás a kognícióban, amit leginkább tudatzavar és csökkent figyelem jellemez fluktuáló jelleggel.
Legalábbis ezt állítják amerikai kutatók, állatkísérletes megfigyeléseik alapján.
A kezelés elsősorban esetleírásokon és állatkísérleteken alapul. Nincs “standard” kezelés, döntő a megelőzés, a korai felismerés és a szupportív ellátás.
A klinikai képet egy triád jellemzi, mely kognitív/viselkedési zavar tüneteiből, vegetatív tünetekből és neuromuszkuláris ill. neurológiai tünetekből áll.
Kanadai kutatók szerint az Alzheimer-kór egyik gyakran használt gyógyszerét szedőknél megnő az abnormálisan alacsony szívfrekvencia miatti kórházi kezelések száma.