Megújult külsővel az orvostudomány szolgálatában!
Babits Mihály szerint így tavasszal még „A fázós öreg föld is új ruhájára vár”. A tavaszi újjászületés jegyében örömmel jelentjük, hogy portálunk is új ruhát öltött magára:
Babits Mihály szerint így tavasszal még „A fázós öreg föld is új ruhájára vár”. A tavaszi újjászületés jegyében örömmel jelentjük, hogy portálunk is új ruhát öltött magára:
A füstmentes jövő felé hosszú út vezet. A megjövendölt ártalomcsökkentés azonban nemcsak a rá nem szokást és a leszokást támogató népegészségügyi intézkedéseken és a füstmentes technológiák fejlesztésén múlik, hanem a megfelelő társadalmi párbeszéd kialakulásán is. Ahogy a népegészségügyi intézkedések hatékonyságát nemcsak azok körültekintő megtervezése, hanem hatékony kommunikációja és kivitelezése, úgy az egyes fejlesztések technológia biztonságosságát is a tervezési-fejlesztési folyamatok és a felhasználás módja együttesen határozzák meg.
A felnőttkori Still-betegség (AOSD) egy ritka szisztémás gyulladásos kórkép színes klinikai háttérrel. Annak ellenére, hogy az AOSD esetében előfordul pneumonitis és mellhártyagyulladás, a betegség pulmonális megjelenése rendkívül ritka
Egy új vizsgálat arra enged következtetni, hogy a legtöbb amerikai csecsemő esetében a D-vitamin bevitele nem felel meg a vonatkozó irányelveknek, és az utóbbi években nem változott sokat azoknak a gyermekeknek az aránya, akik megkapják a minimálisan ajánlott D-vitamin mennyiséget.
A most bemutatott eset szerkezetében egy kicsit eltér a korábbiaktól. Egy 10 éves kezelés kronológiai történetét mutatja be, a beteg bizalmának elnyerésétől kezdve a különféle hatóanyagokon és útkeresésen át egészen a végső megoldásig.
Mióta 2019 decemberében felütötte a fejét a humán populációban, a 2019-es koronavírus (COVID-19) pandémia az egész világon elterjedt. Míg a betegeknél jellemzően láz, légzési nehézség és köhögés jelentkezik, neurológiai tünetekről is beszámoltak, bár sokkal kisebb mértékben.
Kínában, Vuhan városában a közelmúltbeli pneumonia esetek csoportját egy új, a beta coronavirus nemzetségbe tartozó, 2019-es új koronavírus (2019-nCoV) okozta. Ezeknek a betegeknek az epidemiológiai, klinikai, laboratóriumi és radiológiai jellemzőiről, valamint kezeléséről és klinikai eredményeiről számolunk be.
Az infektológia tudománya óriási változáson ment keresztül az elmúlt évtizedekben. A kórokozó-orientált gondolkodás és ennek megfelelő kezelés gyors felépülést jelent a betegnek és ezzel a rettegett multirezisztencia is kivédhető. Az ambuláns ellátásban ezért célszerű tisztában lenni a húgyúti fertőzések kórokozóival, hiszen ez az egyik alapja a kezelési stratégiának. A cikk felhívja a figyelmet az első vonalban választható antibiotikumok előnyeire és hátrányaira. (x)
Mára 23 új fertőzést igazoltak a laboratóriumi vizsgálatok, és ismét elhunyt 5 idős krónikus beteg a koronavírus-fertőzéssel összefüggésben.
Ha a digitális technológiára gondolunk, akkor általában a fiatalabbak jutnak eszünkbe. Az efféle gondolkozásmód azonban nem feltétlenül érvényes a telehealth esetén. Az idősebb generáció a telehealth technológiákat az ellátáshoz való hozzáférés javítására és az egészségügyi szolgáltatások költségének csökkentésére használhatja.
Magát a dohányt, bár sokan azt mondják, hogy „az ízéért” fogyasztják, valójában a dohányzást a nikotin élettani hatásai miatt élik meg kellemesnek. Kinek ne esne jól egy kis dopamin? Pláne egy olyan világban, ahol a folyamatos teljesítményigény nagy stresszel is jár! Ha pedig a stresszoldás ilyen egyszerűen és gyorsan elérhető, akkor hajlamosak vagyunk a járulékos ártalmakkal mit sem törődni.
Mi lenne, ha egy számítógépes program segíthetne előre jelezni, hogy kik azok a betegek, akik esetében a legnagyobb a rizikója annak, hogy nem veszik be az antidepresszáns gyógyszereiket?
Egy 9 éves kenyai kisfiú olyan kézmosót tervezett, amivel Afrika elszigetelt részein is adott a lehetőség az alapos tisztálkodásra. A feltalálót elnöki kitüntetésben részesítették.
A Helicobacter pylori (H. pylori) szerepet játszhat az extraintestinális megbetegedések patogenezisében, ideértve a dermatológiai megbetegedéseket is.