Megújult külsővel az orvostudomány szolgálatában!
Babits Mihály szerint így tavasszal még „A fázós öreg föld is új ruhájára vár”. A tavaszi újjászületés jegyében örömmel jelentjük, hogy portálunk is új ruhát öltött magára:
Babits Mihály szerint így tavasszal még „A fázós öreg föld is új ruhájára vár”. A tavaszi újjászületés jegyében örömmel jelentjük, hogy portálunk is új ruhát öltött magára:
Ha annak eldöntésében, hogy valaki dohányzik-e vagy sem, csak racionális szempontok játszanának szerepet, már mindenki régen felhagyott volna ezzel a káros tevékenységgel. Azonban a helyzet korántsem ilyen egyszerű.
Az International Journal of Cancer 2009. júniusi számában közölte, hogy bizonyos rosszindulatú tumorok, kifejezetten a kissejtes tüdőrák és az agytumorok korai jelei lehetnek a pszichiátriai tünetek.
A Sleep című folyóirat 2009. júliusi számában jelent meg az a tanulmány, mely bebizonyította, hogy a kevés alvás a postpartum depresszió önálló rizikófaktorának tekinthető.
A Blood ezen számában Ohnmacht és Voehringer ad áttekintő képet a basophilokról, azoknak az eosinophil állapotokban és az emésztőtraktus féregfertőzéseinek eliminációjában betöltött szerepének, illetve a basophilok normál és gyulladásos állapotokban jelentkező élettartamának tárgyalásával.
Az Egyesült Királyságban vezetett General Practice Research Database (GPRD) alapján vizsgálták a 30 éves vagy idősebb, hosszú távú (24 hónap<) antidepresszáns-kezelésben részesülő betegek esetében fellépő cukorbetegség rizikóját.
Az uterusruptura kockázata császármetszés utáni spontán szülés esetében 20-150/10000 körül van az irodalmi adatok szerint, ismételt sectio esetén ez az arány 12/10000.
A tanulmányukban részt vevő emberek több mint felénél csökkentette a hajtépést az acetilcisztein nevű, vény nélkül kapható étrend-kiegészítő - közölték amerikai kutatók az Archives of General Psychiatry című szaklap hétfőn megjelent számában.
Német orvosok szerint már korai jelek utalhatnak a Parkinson- vagy az Alzheimer-kórra, még mielőtt a tényleges tünetek jelentkeznek.
2009 áprilisában az AUA (American Urological Association) új irányelvet adott ki a 104. alkalommal tartott ülésén. Az új ajánlás szerint a PSA-szűrést érdemes elkezdeni már 40 éves kortól azoknál az egészséges férfiaknál, akik szeretnék elvégeztetni a vizsgálatot.
A mesterséges megtermékenyítés sikerrátája rekordokat döntött Európában, miközben csökkent a többes terhességek kockázata, közölték meddőségi szakértők szerdán.
2009 áprilisában az FDA felhívta a figyelmet arra, hogy az SSRI (szelektív szerotonin reuptake inhibitor) vagy SNRI (szelektív szerotonin-norepinephrin reuptake inhibitor) kezelésben részesülő betegeknél ezen szerek és az 5-hydroytryptamine receptor agonisták (triptánok) együttes alkalmazása életveszélyes szerotonin-szindrómát / malignus neuroleptikus szindrómát okozhat.
Elképzelhető, hogy az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) egymilliárd dollárnál is többre lesz szüksége az év hátralévő részében az új influenza elleni védekezéshez - jelentette ki hétfőn az ENSZ-főtitkár a WHO genfi székhelyén.
Áttörést jelent a pszichiátriai kórképek természetének kiderítésében és gyógyításában a Vizi E. Szilveszter akadémikus vezetésével végzett kutatás, amellyel ki lehet mutatni hogyan változik különböző betegségeknél az idegsejtek végkészülékében (receptorain) a felszabaduló ingerületátvivő anyag mennyisége, s miként fejtik ki a gyógyszermolekulák e receptorokon a hatásukat.